Örök érvényű igazság, hogy a pénz nem boldogít, de napjainkban, a fogyasztói társadalomban a fizetés mégis a státusz, a siker és egyúttal a boldogság mutatója is. Fizetésünk ugyanis nagyban meghatározza, milyen életszínvonalat engedhetünk meg magunknak. A magasabb jövedelem, ha értékesebb emberi kapcsolatokat nem is feltétlenül eredményez, de megadja azt a biztonságot, hogy nem kell napi kiadásaink miatt aggódni és könnyebben tervezhetünk előre, akár karrierünkben is. 

Nem véletlen tehát, hogy a legfrissebb Randstad Employer Brand Research kutatásunk eredménye alapján is a vonzó munkabért tartja a legtöbb munkavállaló az elsődleges szempontnak, amikor munkahelyet választ. Emiatt a versenyképes fizetés a munkaadók számára sem elhanyagolható szempont. Az egyik lefogntosabb eszköz arra, hogy megszerezzék és megtartsák a számukra legjobb munkaerőt és versenyképesek maradjanak egy kereslet túlsúlyos piacon. 

összehasonlítsuk másokéval, vagy ne?

Az emberek amellett, hogy természetüknél fogva is összehasonlítják magukat másokkal, hogy megerősítést nyerjenek, leggyakrabban mégis azzal a praktikus céllal próbálnak információt szerezni mások fizetéséről, hogy jobban megítélhessék saját helyzetüket, illetve tapasztalatuknak megfelelő fizetést kaphassanak egy-egy földrajzi vagy szakterületen. Ez az információ lehetőséget biztosít arra, hogy értékeljék karrierdöntéseiket és előnyös munkaszerződést köthessenek.

Mások fizetésének ismerete azonban előfordulhat, hogy szorongást okoz bennünk, vagy személyes ellentéthez vezet, ha például indokolatlanul magasabbnak érezzük sajátunknál. Ilyenkor mindig érdemes figyelembe venni minden tényezőt: az adott szegmenst, ahol a munkakört végzi, a cég méretét, földrajzi elhelyezkedését, a szükséges szaktudást, készségek meglétét, amelyek mind befolyással vannak a fizetésre.  

A cégek sok esetben pont emiatt kezelik bizalmasan az alkalmazottak fizetését. Leggyakrabban előre meghatározott kompenzációs terv van a munkaköröket érintően, ami meghatározott fizetési sávokat jelent. Ezen belül differenciálják az adott munkavállaló fizetését a tapasztalat és szaktudás alapján.

girls chatting in the office
girls chatting in the office

amiért érdemes összehasonlítani.

A munkavállalóként a saját szakterületünkön elengedhetetlen az átlagos bérszintek ismerete, ahhoz, hogy tudásunknak, tapasztalatunknak és készségeinknek megfelelő fizetést kapjunk munkánkért. Összegyűjtöttünk 3 nyomós érvet, ami miatt mégis érdemes tájékozódni az átlagos fizetésekről 

1./ segít megismerni tudásunk piaci értékét.

Ha elkezdjük feltérképezni, hogy a saját szakmai tapasztalataink alapján milyen fizetési sávokra számíthatunk, pontosabb képet kaphatunk arról, hogy tudásunk és készségeink mennyit érnek ma a munkaerőpiacon. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy egy adott munkakör más-más fizetési sávba eshet az egyes piaci szegmensekben, de akár a szegmensen belül is, jelentősen függ a szakmai tapasztalattól, az évek számától, valamint a feladattal járó felelősség szinttől.

Egy ügyfélkapcsolati menedzser például egy lakossági banknál más ügyfelekkel foglalkozik, mint egy vállalati ügyeket intéző, ami más-más felelősséggel is jár. Így hiába ugyanaz a munkakör, emiatt eltérés lesz a fizetésben. Ugyanez érvényes egy marketing manager esetében is, attól függően, hogy ügynökségi, vagy vállalati oldalon tevékenykedik, hány fős csapatot irányít és mekkora budgetet kezel, mivel mindkettő más készségeket és jártasságot igényel. Itt fontos megemlíteni a nemek közti különbségeket a fizetésekben, ami sajnos gyakorta előforduló, de nem elfogadható gyakorlat. Ha ismerjük az átlagos béreket, ez ellen is tehetünk a bértárgyalás során.

2./ támpontot ad a karrierváltási döntéseinkhez.

fizetési sávok ismerete támpont lehet ahhoz, hogy mérlegeljük a fizetésünkkel kapcsolatos elégedettségünket. Ehhez érdemes a Randstad bérkalkulátor segítségével tájékozódni, amely megmutatja, milyen fizetési sávok elérhetőek az aktuális munkaerőpiacon. Így könnyebben és reálisabban ítélhetjük meg a bérigényünket, ami biztosan nem lesz a valóságtól elrugaszkodott. 

Ha esetleg elégedetlenek vagyunk a fizetésünkkel, nem feltétlenül kell emiatt azonnal munkáltatót váltanunk, hiszen a fizetésen kívül több szempont is befolyásolhatja a karrier döntéseinket. Ne felejtsük el, azt sem, hogy ma már a munkáltatók kiemelt figyelmet fordítanak a megtartásra, ezért jó eséllyel kezdeményezhetünk cégen belüli bértárgyalást is, mielőtt egyből felmondásban gondolkodnánk.  

3./ motiválhat az előrelépésre és segítséget ad a bértárgyaláshoz.

Ha végképp úgy érezzük, hogy alul vagyunk fizetve, ez egy remek motiváló tényező is lehet a továbblépésre, akár karrierváltásban, akár munkahelyváltásban gondolkodunk. Ha kellő részletességgel feltérképeztük a szakterületünknek, szakmai tapasztalatunknak és a cég földrajzi elhelyezkedésének  megfelelő átlagos fizetési sávot, a Randstad bérkalkulátor használatával máris hasznos alapot kapunk a bértárgyaláshoz.

Amennyiben munkahelyet váltanánk, érdemes egy jó stratégiával kezdeni, amelynek elengedhetetlen része az önéletrajz mellett egy részletesen kitöltött LinkedIn profil is, hogy könnyebben ránk találjanak.  Karrierváltás esetén érdemes végiggondolnunk, hogy milyen készségeinket tudnánk más területen is hasznosítani, hiszen vannak olyanok, amelyek minden területen hasznosíthatók, és ezek megléte alapján dönteni a következő állomásról.

bérkalkulátor
bérkalkulátor

miért hiányzik a fizetés, mint információ az állás hirdetésekből?

A fizetés néha családi vagy baráti körben is tabu téma, hiszen legtöbben nem szeretik, ha a zsebükben vájkálnak mások. Céges szinten pedig komoly ellentéteket szülhet, ha pontosan ismerjük kollégáink fizetését, különösen, ha van, akié aránytalanul magas, vagy alacsony a többiekéhez képest.

Szerencsére ez a gyakorlat ma már egyre ritkább. A profin működő cégek tisztában vannak vele, hogy csak korrekt, transzparens,  piaci szempontból is versenyképes kompnezációs rendszert érdemes működtetni.  Ha egy álláshirdetésben megjelenik a fizetési információ,  biztosak lehetünk benne, hogy  transzparens a rendszer és valószínűleg attraktívak a bérszintek is az adott cégnél.

hol lehet tájékozódni?

Állásra jelentkezés és a fizetési igényünk meghatározása előtt minden esetben érdemes tájékozódni a piaci bérsávokról és a kiszemelt munkáltatónál elérhető bérekről. A legpraktikusabbak a bérkalkulátorok, mint például a Randstad bérkalkulátora, ahol több paraméter mentén (szakterület, szenioritás, pozíció) rá is szűrhetünk a számunkra releváns információkra, jelenlegi fizetésünket megadva pedig egyből egy összehasonlítást is kapunk a piaci átlaggal. Böngészhetünk releváns állásajánlatok közt is, ahol szerepelnek fizetési sávok, ami szintén hasznos információ az állásra jelentkezéshez.

Ha esetleg nem találjuk megfelelőnek fizetésünket, új ismereteinkkel felvértezve, egyből böngészhetünk is a nyitott pozíciók között, vagy regisztrálhatunk is az adatbázisba, hogy a recruiterek segítsenek igényeinknek és tudásunknak megfelelő új pozíciót találni.