Az alacsony munkanélküliségi ráta jót tesz a gazdaságnak, ugyanakkor sokkal nehezebb munkát jelent a toborzási tanácsadóknak. Míg hosszú éveken keresztül a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy kiválasszuk a legjobb jelöltet a több száz jelentkező közül, addig ma már egészen más gondokkal kell szembenéznünk. Leginkább a megfelelő tehetségek hiánya okoz álmatlan éjszakákat a toborzási tanácsadóknak, és a trendek alapján úgy fest, ez a jövőben sem lesz másként. Még ha az álláskeresők száma esetlegesen növekszik is, a digitalizáció hatására átalakuló munkakörnyezetben nehéz tapasztalt, megfelelő szakértelemmel rendelkező munkaerőt találni.

A jövő a videóban rejlik

A nemzetközi IT-óriás Cisco jelentése szerint 2016-ban az internetes tartalmak 73%-a videó formátumú volt. 2021-re ez a szám az elemzésük szerint 82%-ra fog emelkedni. Az előrelátó munkaadók nem hagyhatják figyelmen kívül ezt a tendenciát, sokan készítenek olyan rövid videókat, promóciós anyagokat, amiket meg lehet osztani a közösségi médiában. A videók általában 60.90 másodperc hosszúak. Céljuk, hogy bevezessék a nézőt a saját vállalati kultúrájukba, és bemutassák az éppen nyitott pozícióikat saját kollégáik segítségével, akik az üres állások mellett saját tapasztalataikról is beszélnek. 


A videókat természetesen más módokon is használhatjuk. Ahelyett, hogy hosszú pozícióleírásokat gyártanánk, egy rövidke videóban sokkal hitelesebben és érthetőbben mutathatunk be egy pozíciót, ráadásul kedvcsinálónak sem utolsó amellett, hogy sokkal személyesebbé teszi a kommunikációnk. Néhány toborzási tanácsadó használja a rendkívül népszerű video chatet vagy élő bejelentkezést is, mivel ez lehetőséget nyújt a kérdések azonnali megválaszolására és informális interjúkra is. Ezek a személyes interakciók növelik a pályázók vállalat iránti elkötelezettségét is.

A mobiloptimalizáció kötelező

A jelöltélmény javításának és fejlesztésének mindig a középpontban kell lennie, és ahhoz, hogy a lehető legjobb jelöltélményt biztosítsuk, változtatnunk kell a jól bevett szokásainkon és módszereinken. Egyrészt nem engedhetjük meg magunknak, hogy hosszabb ideig mellőzzük a kétoldalú kommunikációt jelöltjeinkkel, ne reagáljunk a kérdéseikre, pályázatukra. 


Míg 2007-ben mindössze az internethasználat 8%-a történt telefonról, addig 2014-re a mobilnetes forgalom már meghaladta a vezetékeset. Számtalan applikáció fejlesztő cégnek is fejtörést okoz követni ezt a felgyorsult trendet. Az azonban rendkívül fontos, hogy weboldalunknak legyen egy gyorsan működő, egyszerűen átlátható mobilbarát verziója is. 


Emellett automatizált szöveges üzenetek segítségével biztosíthatunk jelölteinknek egy olyan jelentkezési folyamatot, ahol a felvételi eljárás minden szakaszáról informálódhatnak. A chatbotok és élő bejelentkezések segítségével pedig még megközelíthetőbbek, elérhetőbbek lehetünk, így nem veszítjük el a potenciális érdeklődőinket egy túl későn megadott válasz miatt. 

A toborzási stratégiánk újragondolása

A toborzás jövője azoknak tartogat kiváló lehetőségeket, akik képesek gyorsan adaptálni az új, kreatív eljárásokat, amelyek felkeltik a jelöltek érdeklődését, úgy mint egy videó vagy más innovatív digitális eszköz. A social media megfelelő használata már nem előny, hanem elvárás, és minden készített tartalmunknak mobilbarátnak kell lennie. Fontos, hogy ebben a gyorsan változó világban időnként gondoljuk újra eddigi toborzási stratégiánkat, és építsük bele az innovatív megoldásokat, ezzel egy lépés előnyt biztosítva magunknak versenytársainkhoz képest.

olvasson több toborzási praktikát