Az első nap egy új munkahelyen mindenkinek nehéz. Belépünk egy számunkra teljesen idegen új közegbe, ahol rengeteg olyan ember van, akivel még soha nem találkoztunk. Nem tudhatjuk, ki hogyan fog reagálni a jelenlétünkre, és esetleg attól is tartunk, hogy nem tudunk az új munkatársak által támasztott elvárásoknak megfelelni.

Ezek az érzések teljesen normálisak, de néhány egyszerű lépés segítségével enyhíthetjük a ránk nehezedő nyomást. 

Böngésszük át a cég történetét

Néhány információt már bizonyosan tudnunk kell új munkáltatónkról még az interjú előtti felkészülésből, viszont az első munkanapunk előtt érdemes felfrissítenünk és elmélyítenünk a tudásunkat. Nézzük át a cég weboldalát, és tanulmányozzuk múltját, mérföldköveit. Vizsgáljuk meg a jelenlegi tevékenységüket és vezetői kultúráját. Ha kitartóan kutatunk, lehet, hogy rábukkanunk egy-egy munkavállaló profiljára is például a LinkedInen, így lesz néhány üzleti szempontból releváns információnk leendő kollégáinkról. Ez csökkentheti az első találkozás okozta frusztrációnkat is.

A közösségi média feltérképezése

Ne felejtsük el, hogy a közösségi média is a rendelkezésünkre áll, hogy átfogó képet kapjunk újdonsült munkahelyünkről. Feltételezhető, hogy a vállalatnak van saját social media profilja, amihez csatlakozva naprakészek maradhatunk. Ez segíthet a kezdeti akadályok leküzdésében. 
Előfordulhat, hogy van lehetőségünk beugrani pár percre az új helyre még a munka megkezdése előtt, így személyesen megismerhetünk néhány jövőbeli kollégát, ezzel könnyítve az első munkanap okozta nyomást.

Tartsunk pár nap pihenőt

Ha van rá lehetőség, tartsunk pár nap  (vagy akár ennél hosszabb) szünetet a régi munkahelyünk elhagyása és az új állás betöltése között. Ez egy jó lehetőség, hogy kicsit szusszanjunk, mentesüljünk a negatív gondolatoktól és tiszta fejjel, felfrissülve nézzünk új kihívások elé. A pihenőnk alatt lehetőségünk nyílik értékelni az előző munkahelyen nyújtott teljesítményünket, és átgondolhatjuk, hogy min szükséges változtatni, hogyan szeretnénk hatékonyabbá tenni munkafolyamatainkat, módszereinket. Az új állás egy új kezdet, esély, hogy magunk mögött hagyjuk a régi hibáinkat.

Fontos a kifogástalan öltözet

Amikor elérkezik a nagy nap, az új vezetőnk nagy valószínűséggel üdvözölni fog, és vagy ő, vagy a HR-es kolléga körbevezet és bemutat az új munkatársaknak, így rendkívül fontos, hogy hogyan választjuk meg öltözetünket az első napon. Nyugodtan kérdezzünk rá előre az öltözködési szokásokra, szabályzatra. 

Lehet, hogy valaki a szárnyai alá vesz bennünket a bemutatkozások, betanulás, vállalati kultúrába való beilleszkedés során, így az ölünkbe hullik minden fontos információ, amit az internetről nem sikerült begyűjtenünk. Ha nincs mentorunk, igyekezzünk minél relevánsabb kérdéseket feltenni.

Nem fogunk mindent megérteni azonnal

Senki sem fogja elvárni tőlünk, hogy mindent azonnal megértsünk és megtanuljunk a vállalat munkafolyamatairól, feladatainkról. Mindenkinek szüksége van valamennyi időre, ami alatt elsajátítja a munkához szükséges tudást, és kiépíti kapcsolatait az új kollégáival. Ez az időszak egyszerre lehet kihívásokkal teli, ugyanakkor sikerekben gazdag, és ne felejtsük el, hogy mindig lesz legalább egy tapasztalt kolléga, aki szívesen segít és ad tanácsot. A fontos az, hogy ne féljünk kérdezni, ha szükséges.

Egy-két hét elteltével csodálkozni fogunk, miért is izgultunk és idegeskedtünk annyit az elején. Lehet végre egy jobb munkahelyünk és rengeteg új ismerősünk, sőt, talán néhány közelibb barátunk is.

Készen áll a váltásra?

keresse meg új állását