A menedzserek rendkívül fontos szerepet játszanak a vállalat sikerében. Jó teljesítményre ösztönözhetik csapatukat, és ezzel hozzájárulhatnak az üzleti növekedéshez. Előfordulhat azonban az is, hogy az alkalmazottak a menedzser miatt mondanak fel. Egy felmérésben a Gallup vállalati konzultációs cég kimutatta, hogy „minden második alkalmazottal előfordult már karrierje során, hogy azért mondott fel, hogy megszabaduljon menedzserétől.”

Mindeközben egy külön felmérés, amelyet Dr. James K Harter, a Gallup munkahely-menedzseléssel foglalkozó fő kutatója végzett, azt találta, hogy az alkalmazottak főként a helyi munkakörnyezetet átható tényezők miatt távoznak a vállalattól, miközben „az önkéntes fluktuáció legalább 75 százalékát befolyásolhatják a menedzserek.” Ez pedig a munkavállalók nagy arányát teszi ki.

A megtartás mellett a menedzserek a szakember-toborzásban is szerepet játszanak. A legjobb teljesítményt nyújtó munkavállalók olyan vállalatoknál szeretnének dolgozni, ahol minőségi mentorálásra számíthatnak. Ez csak az egyik ok, amiért a vállalatoknak a menedzsment koncepciójára kellene helyezniük a hangsúlyt.

A menedzserek hatása a termelékenységre
A Gallup felmérése kimutatta, hogy a tehetséges menedzsereket felvevő vállalatoknál a nyereségesség 48 százalékkal, a termelékenység 22 százalékkal nőtt. Azonban a menedzserek hatása sok minden másra is hatással van. Ezeknél a vállalatoknál 30 százalékos növekedés tapasztalható az alkalmazottak elkötelezettségének mérésekor, míg a munkaerő-fluktuáció 19 százalékkal csökkent. 

Mindeközben a tehetséges menedzserek a többieknél hajlamosabbak az elköteleződésre. Az ilyen alkalmazottak több mint fele (54 százalék) elhivatott, míg ez az arány a funkcionális tehetségű menedzserek esetében 39 százalék, a korlátozottan tehetséges menedzserek esetében pedig csak 27 százalék.

Ezeknél a tehetséges vezetőknél azt is kimutatták, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak erősségeire, mint a gyengeségeikre. A Gallup arról számolt be, hogy ez az erősségekre alapozó megközelítés az alkalmazottak nagyobb fokú elköteleződését és jobb közérzetét eredményezi, továbbá javítja a csapat termelékenységét és nyereségességét is.

Személyes kapcsolatok
A pénz fontos lehet a munkavállalók számára, de az alkalmazottak hűségét nem lehet pénzért megvenni. A személyes kapcsolatok létfontosságúak az alkalmazottak megtartásához. Ha nem értjük, miért nem sikerül a vállalatnak úgy megtartania az alkalmazottakat, ahogyan szeretnénk, hasznos lehet a munkavállalók és menedzsereik közötti kapcsolatok vizsgálata. Lehet, hogy a menedzser például sosem dicsér?  Pedig Randstad Employer Brand Research 2018 kutatásunk eredménye szerint az elismerések hiánya a harmadik leggyakoribb tényező munkahelyváltáskor.

Egy névtelen kérdőív kitöltésével a munkavállalók kifejezhetik esetleges problémáikat, valamint megoszthatják, hogy mi az, amit nagyra tartanak a menedzserrel kapcsolatban. Amennyiben a munkavállalók egyetértenek abban, hogy a vállalat menedzsmentjének bizonyos elemei nem működnek, akkor bizonyítékot kapunk arra, hogy változásra van szükség. Ugyanakkor azt is megtudhatjuk, milyen téren kell többet tennie a vállalatnak, és ez új menedzsmentstratégia kialakítását segítheti elő.

Képezzük a menedzsereket
A legjobb szakemberek elvesztésével szembesülő vállalatoknak nem szabad elfeledniük, milyen fontos szerepet játszanak a menedzserek a tehetséges munkaerő megtartásában és bevonzásában. Adjunk menedzsereinknek a megtartási folyamatokra és irányelvekre vonatkozó utasításokat, mivel ezeket az információkat kontextusba helyezve láthatják, milyen hatásuk lehet a valós csapatokra.

Mindez már korán, a toborzási szakaszban elkezdődik. A Knowledge Wave által nyújtott webinárium azt javasolja, hogy a vállalatok képezzék menedzsereiket,„ezzel biztosítva, hogy az alkalmazottak és a vállalat passzoljanak egymáshoz a munkaerő-felvételi folyamat során”, aminek eredményeként a megtartás kisebb problémát jelent majd. Ez igaz is lehet, de a megtartás nem egyértelműen csak a szervezeti kultúrába való beilleszkedésről szól.

A Knowledge Wave tanácsa szerint a vállalatnak akkor van a legnagyobb esélye a legjobb munkaerők megtartására, ha „megtanítják a menedzsereket arra, hogy rendszeresen adjanak visszajelzést az alkalmazottaknak a teljesítményükről, biztosítsanak lehetőséget képzésre, szakmai előrelépésre, és ismerjék el, ha az alkalmazottak pozitívan járulnak hozzá a munkához.” Mindezek elkötelezetté teszik a munkavállalókat, és javítják a vállalatnál átélt élményeiket is.