A negyedik ipari forradalom küszöbén, ahol a technológiai újításoknak köszönhetően mindennapi életünk is egyre inkább átalakul, a technológiai, mérnöki és élettudományokkal kapcsolatos tudás egyre inkább felértékelődik. 

A mesterséges intelligencia, a tárgyak internet alapú összekapcsolása, az önvezető autók, a kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás vagy a nanotechnológia mind olyan területek, amik komoly hatással vannak és lesznek a közeljövőben is életünkre, nem csak a korábbi munkavégzést, de gondolkodásunkat és fogyasztási szokásainkat is átalakítja majd. 

Az ipar és a gyártás területén ez azt jelenti, hogy még rugalmasabbá válhat a gyártás, a tömegtermelés és az egyedi termékváltozatok előállítása pedig még egyszerűbb lesz majd. Az ipari átalakulás támogatásához pedig szükség van olyan szakemberekre, akik valamilyen mérnöki tudással rendelkeznek, vagy életminőséget javító, innovatív kutatási területeken (pl. gyógyszeripar, biotechnológia, élelmiszertudományok, ökológia) dolgoznak.

A Randstad Employer Brand Research idei kutatásában ezért egy külön riportot szentelünk annak, hogy jobban megismerhessük a mérnöki és élettudományok területén dolgozó munkavállalók igényeit.

A kutatásban külön vizsgáltuk az élettudományok területén dolgozók (pl. biotechnológiai szakemberek, mikrobiológusok, gyógyszerészek, agrármérnökök, élelmiszeripari mérnökök), valamint a mérnöki területen dolgozók (pl. elektrotechnikai mérnökök, építészmérnökök, energetikai mérnökök) elvárásait. 

mit keresnek az élettudományok szakemberei és a mérnökök? 

A Randstad Employer Brand Research kutatás eredményei alapján a szektor dolgozói számára világszerte a vonzó bér a legfontosabb, aminek népszerűsége a tavalyi adatokhoz képest némileg csökkent. A munkahely biztonsága viszont sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a tavalyi eredményhez képest. A harmadik legfontosabb tényező a munka-magánélet egyensúlya, ezt követi a munkahely pénzügyi stabilitása a negyedik helyen, végül pedig a kellemes munkakörnyezet.

 

REBR 2022 engineering sector report top 5 EVP
REBR 2022 engineering sector report top 5 EVP

Ha ugyanezt vizsgáljuk globális szinten a szektoron belül, az élettudományok területén dolgozó szakemberek és a mérnöki területen dolgozók véleménye némi eltérést mutat. Míg a mérnökök számára egyértelműen a vonzó fizetés a legfontosabb tényező (71%), az élettudományokkal foglalkozó szakemberek mindössze 55%-a nevezte meg ugyanezt, így csak a harmadik helyen végzett a munkahely biztonsága (60%) és a kellemes munkakörnyezet (58%) mögött.

Régiókra lebontva komoly eltérések figyelhetők meg a szektoron belül a prioritásokban. Amíg Európában és az Ázsiai térségben a juttatás vezeti a listát, addig Észak-Amerikában a munkahely biztonsága, Latin-Amerikában pedig a karrierlehetőség

REBR 2022 engineering sector report regional EVP results
REBR 2022 engineering sector report regional EVP results

Ha megnézzük, hogy a szektor dolgozói hogyan vélekednek arról, hogy mit biztosít számukra jelenlegi munkáltatójuk és ezt összevetjük elvárásaikkal, szembetűnő lesz, hogy az általuk legfontosabbnak tartott tényező, a vonzó bér a munkáltatói értékelésben csak a 7. a listában. Véleményük alapján a szektor munkáltatói nem túl erősek tehát a megfelelő bérezésben, viszont a biztos munkahely és a pénzügyi stabilitás az, amiben a legjobbat nyújtják.

REBR 2022 engineering sector report expectations
REBR 2022 engineering sector report expectations

Összességében tehát elmondható, hogy a szektor dolgozói számára a legfontosabb tényező a vonzó bér, illetve a munkahely biztonsága, ez utóbbit jelenleg a szektor munkavállalói úgy látják, hogy a munkáltatók biztosítanak is számukra. E két tényező kulcsfontosságú lesz a szakemberek bevonzásában és megtartásában egyaránt. A munka-magánélet egyensúlyát szintén érdemes kiemelni a munkáltatói értékek között, hiszen a rugalmas munkavégzési lehetőség, valamint a távmunka sok jelölt számára jelent fontos szempontot munkahely választáskor.

új lehetőségek, növekvő munkahelyváltási szándék.

A növekvő karrierlehetőségeken köszönhetően kutatásunk eredményei alapján a tavalyihoz képest (10%) nőtt a munkahelyváltók aránya (15%) is a szektoron belül. Ez a szám nem kiugróan eltérő a globális átlaghoz képest (16%).  A legaktívabb a 34 év alatti korosztály volt. Az élettudományok területén dolgozók váltottak nagyobb arányban, 22%-uk mondta, hogy 2021-ben munkahelyet váltott, míg a mérnöki területen ez a szám csak 13% volt.

A váltani szándékozók aránya a szektoron belül 24%-ra nőtt a tavalyi 18%-ról.

több rugalmasság a munka-magánélet egyensúlyához.

A kutatás eredményei alapján az élettudományok és a mérnöki területen dolgozók számára is az egyik kiemelkedően fontos juttatás a távmunka lehetősége. A szektorban dolgozók több, mint fele (55%) nyilatkozott úgy, hogy munkaidejének legalább egy részét távmunkában töltheti, annak ellenére, hogy egyes ágazatokban (pl. az egészségügy, vagy a gyártás) erre nincs lehetőség. Ez az arány így is magasabb a 46%-os globális átlagnál.

A szektor dolgozóinak többsége is a távmunkában látja a munka-magánélet egyensúlyának legnagyobb lehetőségét, ezért a válaszadók 45%-a el is várja munkaadójától ennek lehetőségét. 

 

REBR 2022 engineering sector report remote working
REBR 2022 engineering sector report remote working

Ismerjen meg még több érdekes adatot az élettudományok és a mérnöki területen dolgozók elvárásairól, valamint a szektor sajátosságairól ingyenesen letölthető riportunkból.

töltse le a Randstad Employer Brand Research élettudományok és mérnöki területre vonatkozó riportját angol nyelven.

letöltöm a riportot.