10 tipp az előléptetés eléréséhez.

Készen áll, hogy a következő lépcsőfokra lépjen a munkahelyén, de nem tudja, hogyan juthat magasabb pozícióba? Vegye saját kezébe az ügyet, és készítse elő a terepet! Tippjeink segítségével érvényesítheti ambícióit anélkül, hogy elvesztené felettesei szimpátiáját.

1. Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk rá

Ha szeretnénk magasabb szinten folytatni karrierünket, fontos, hogy demonstráljuk a munkaadóink előtt: már most rendelkezünk azokkal a képességekkel és tapasztalatokkal, melyek a kívánt pozíció betöltéséhez szükségesek, habár a kívánalmak jelentősen különbözhetnek az eddigi munkánk esetében tapasztaltaktól. Hogy elérjük célunkat, igyekezzünk a cég képviselői számára hasznosnak feltüntetni szakmai törekvéseinket még mielőtt egyáltalán szóba kerülne az előléptetés lehetősége. 

2. A megoldás része legyünk, ne a problémáé

A munkaadók olyan embereket keresnek, akik elsősorban megoldásokkal rukkolnak elő, nem pedig problémákkal. Mutassuk meg, hogy azért is megéri minket előléptetni, mert feletteseink mindig számíthatnak megoldásorientált viselkedésünkre, szemben azokkal, akik túl sokat rágódnak a nehézségeken. Ez a pozitív hozzáállás bizonyíthatja, hogy alkalmasak vagyunk az új feladatkör betöltésére vagy akár vezetőnek, és segít kitűnni a többiek közül.

3. Mérjük fel, meddig juthatunk

Ha fontos számunkra, hogy egyre magasabb beosztásba kerüljünk, olyan munkahelyen érdemes dolgoznunk, ahol a szakmai fejlődés lehetősége biztosított. Ha a jelenlegi munkaadónknál végére értünk a potenciális karrierutaknak, lehetséges, hogy az előrejutáshoz munkahelyet kell váltanunk. Előfordulhat, hogy ehhez szakmai területváltás szükséges, bizonyos kvalitásaink és tudásunk máshol is jól alkalmazható lehet: a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség például univerzális értékek a munka világában.

4. Legyünk tisztában azzal, mit akarunk, és éreztessük másokkal is, ha nyitottak vagyunk valamire

Ha az előléptetés reális elképzelés, készüljünk fel rá! Tudjunk meg mindent az adott munkáról, és ne felejtsünk el utánanézni a hozzá tartozó fizetési szinteknek sem, amennyiben erről rendelkezésünkre áll információ. Amennyiben a vállalati kultúra támogatja ezt, és a felettesünkkel való viszony is megengedi, felvethetjük neki a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket is a megfelelő fórumon és időzítéssel. Ideális esetben a vízióink összeegyeztethetők lesznek, amelyben sokat számíthat a progresszív, nyitott munkakörnyezet is.

5. Hangsúlyozzuk szociális készségeinket...

Vezetőként éppolyan fontos, hogy jó csapatjátékosok legyünk, mint beosztottként, így egy előléptetés várományosaként egyértelművé kell tennünk, hogy remek kapcsolatteremtő készségekkel rendelkezünk, nem csak a saját osztályunkon, hanem a különböző részlegek között is. Mutassuk meg a munkaadónknak, hogy kedvelnek és tisztelnek minket az irodában, mert mindkettő fontos szempont lehet egy vezető pozíció esetében. Ahogyan az érzelmi intelligencia is: igyekezzünk minél inkább fejleszteni! A jó vezetők éppúgy tisztában vannak saját érzelmeikkel, mint a beosztottjaikéval, és szakértői annak, hogyan hasznosítsák ezt az információt pozitívan és produktívan.

6. ..., de ne legyünk túlzottan aktívak a közösségi életben

Amire egészen biztosan nem vágyik egy felettes, az a túl sok személyeskedés és dráma a munkahelyen. Távolodjunk el a folyosói pletykálástól, és ne nyissunk felesleges frontokat senkivel, ha előléptetésre vágyunk. Ha a vágyott pozícióval kapcsolatban hallunk híreket – például, hogy külsősöket interjúztatnak – őrizzük meg hidegvérünket és ne hagyjuk magunkat eltántorítani!

7. Keressünk támogató szakmai platformokat, fórumokat

A felkészüléshez a legnagyobb segítség sokszor olyan szakmabeliektől jöhet, akik nálunk jelentősen több tapasztalattal rendelkeznek az adott területen vagy várhatóan érdekes perspektívát tudnak nyújtani. Szerencsés esetben van olyan ismerősünk, aki egy kávé mellett például szívesen válaszol a kérdéseinkre, de ha nincs, esetleg megkereshetünk ajánlások alapján is valakit, akiről elképzelhetőnek tartjuk, hogy időt szánjon ránk. Ennél is egyszerűbb módszer, ha háttéranyagokat, online forrásokat keresünk a témában olyan szerzőktől, előadóktól, akik hiteles támpontjai lehetnek az előrelépést érintő stratégiánk felépítésének.

8. Javítsunk a gyengeségeinken

Mielőtt nagyobb felelősséggel járó pozíciót pályáznánk meg, nézzük át az eddigi teljesítményértékeléseinket, gondoljuk át a korábban kapott visszajelzéseket!  Igyekezzünk javítani korábbi gyengeségeinken anélkül, hogy túlzottan törekednénk a „tökéletességre”: önbizalmunk erősítéséhez már az is hozzájárulhat, hogy elkezdünk tudatosan foglalkozni a problémával. A fejlődésre való képesség pedig ideális esetben az egyik legfontosabb jellemző azok szemében, akik az előléptetésről döntenek. 

9. Készítsünk listát az eredményeinkről

Amikorra aktuálissá válik, hogy szóba kerüljön az új pozíció lehetősége, nekünk már érdemes pontosan tudnunk, miért szeretnénk feljebb lépni és miért lennénk mi az ideális választás a feladatkörre. Vegyük sorra kiemelkedő eredményeinket az elmúlt évből, illetve hogy milyen értékeket hoztunk a vállalat életébe és hogyan fejlődtünk a szervezetben. Ahhoz, hogy házon belül „el tudjuk adni magunkat”, feltétlenül szükséges megválaszolni ezeket a kérdéseket.

10. Jókor, jó helyen beszéljünk a céljainkról

Miközben a tetteinkkel és a megnyilvánulásainkkal folyamatosan érzékeltetnünk kell, hogy készen állunk szintet lépni, ahhoz, hogy explicit kérésként megfogalmazzuk célunkat a döntéshozóknak – amennyiben ezt a dialógust mi szeretnénk kezdeményezni –, a lehető legjobb pillanatot szükséges választanunk. Ha a cég vagy az osztály épp leépítéseket indított, ha a csapatunk vagy a vezetőnk egy grandiózus, komoly projekten dolgozik, illetve ha közeleg egy fontos határidő, érdemes lehet tovább várnunk. Ha épp nemrég tűntünk ki azzal, hogy kiválóan elvégeztünk egy fontos munkát, vagy ha úgy érezzük, szinte megerőltetés nélkül elérjük el a kitűzött célokat, talán közel az alkalmas pillanat!

tudjon meg még több érdekességet a munka világáról a Randstad karrieroldalon!

érdekel