A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad globális kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.



A Randstad 2015. évi első negyedéves Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.



„A tavalyi Randstad Awardot megelőző kutatásunkból kiderült, hogy a magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne” – tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a kényszer szülte és az ideálisnak tartott nyugdíjazási idő jobban közelít egymáshoz több nyugat-európai országban: Hollandiában például a válaszadók 71 százaléka úgy gondolja, hogy 65 és 70 éves kora között vonulhat vissza, de ott eleve 62 éves korukig szeretnének dolgozni a munkavállalók.



Csak az állami nyugdíjrendszerre támaszkodunk



A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják.



„A magyar eredményeket árnyalja, hogy hazánkban a többség a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot” – ismertette a Workmonitor további eredményeit Baja Sándor. A Randstad kutatása szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.



Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez



A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. „Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is” – tette hozzá Baja Sándor. A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál. „Az idősebbeknek szóló képzések nemcsak a vállalatok hatékonyságát, hanem általános megítélésüket is pozitívan befolyásolják – április 23-án, a Randstad Award idei díjátadóján kiderül, hogy ebből a szempontból hogyan teljesítettek a magyarországi munkáltatók” – mondta az ügyvezető igazgató.



A felmérés hátteréről



A Randstad Workmonitor egy 34 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás egy-egy speciális témakör mellett a globális és helyi munkaerő-piaci trendeket is monitorozza. A 2015 első negyedévére vonatkozó statisztikák alapjául szolgáló adatokat 2015. január 21. és február 5. között vették fel. A felmérés során Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre. Az ideális nyugdíjkorhatárra vonatkozó adatok a 2014-es Randstad Awardhoz készült kutatásból származnak, amelyben Magyarországon több mint 5500 potenciális munkavállalót kérdeztek meg életkor, nem és régió szerint reprezentatív módon.