A jogi diploma csak a kezdet

Jogászként a precizitás és a határidők betartása a két legalapvetőbb elvárás. Mire érdemes még odafigyelnie, ha jogi pályára készül? Hogyan állítsa össze az önéletrajzát, és mire számítson az állásinterjún? Ebben segít most jogi területért felelős branch managerünk, Gedeon Valéria, aki 2010-ben maga is jogászként végzett az ELTE-n.

Ideális jelölt checklist: ezeket teljesítse, ha a legjobb pozíciókban szeretne elhelyezkedni!

Az ügyvédi irodákban folyamatos utánpótlásra van szükség ügyvédjelöltekből, hiszen ők a szakvizsga letételéig, 3 évig maradnak, utána ügyvédek lesznek, vagy máshova mennek dolgozni. Ugyanakkor csak a legjobb jelöltek válogathatnak a pozíciók között, így érdemes az alábbiakra törekednie:

Pályakezdő esetén

  • Jó nevű egyetem: általában a régi nagy egyetemek a legvonzóbbak a munkáltatók számára.
  • Cum laude, summa cum laude minősítésű diploma.
  • Nyelvtudás: az angol nyelv középfokú ismerete a minimum, de javasolt a felsőfokú tudás. A második nyelv (német vagy esetenként francia) ismerete további előnyt jelent.
  • Gyakornoki tapasztalat: 6 hét szakmai gyakorlat kötelező az egyetemeken, azonban érdemes ennél többet dolgozni. Olyan gyakorlati helyet válasszon, ahol tényleg be tud csatlakozni a jogi munkába.
  • Külföldi tapasztalat: karriertervektől függően pl. Erasmus, még jobb egy LLM (Master of Law: jogi mesterképzés) elvégzése.  Utóbbit az alapdiploma megszerzése után kezdheti el, és 1-2 év alatt szerezheti meg.

 

Szenior, szakvizsga után 1-2 éves tapasztalattal rendelkező jelölt esetén

  • Tapasztalat: a diploma minősítése helyett az lesz a döntő, hogy milyen területen, milyen szakmai környezetben szerezte meg a gyakorlatot.
  • Iparági tudás: egyes területeken, így például a gyógyszeriparban, ami nagyon szabályozott, kiemelten fontos, hogy jogászként speciális tudással rendelkezzen. Vannak ugyanakkor cégek, akik kifejezetten generalista jogászokat keresnek, akiknek több jogterületre (jellemzően vállalati jog, kereskedelmi jogi területek, versenyjog) van rálátása. Egy-egy komplexebb ügy kapcsán a vállalatok ugyanis általában ügyvédi irodákkal működnek együtt. 

Éppen állást keres? Jogászként ezekre ügyeljen!

 

  • Csak egy hiba? Nem fér bele: A jogászokkal szemben két alapvető elvárás van: a precizitás és a határidők betartása. Az önéletrajza ennek megfelelően legyen rendezett, egy elgépelés, helyesírási vagy szóközhiba sem fér bele.
  • Azt csinálja, amit kértek! Van, ahol motivációs levelet is kérnek, van, ahol csak fényképes önéletrajzot. Mindig azt adja le, amit kértek Öntől!

    Hagyja a túlformázást: Egy preziben vagy ppt-ben leadott önéletrajzzal biztosan kitűnhet marketingesként, de a jogászok konzervatívabbak ezen a téren. A professzionális fotó és e-mail cím (pl. vezeteknev.keresztnev@gmail.com) is emiatt kiemelten fontos.
  • Tartsa a határidőt! Ha egy álláshirdetés lejárt, már felesleges elküldenie a jelentkezését. Egyrészt mert jogászként a határidők tartása az egyik alapvető elvárás, másrészt ezeket az állásokat jellemzően már betöltötték.
  • Legyen konkrét! Pontosan írja le, hogy hol, milyen területbe, milyen mélységig látott bele. Érdemes az önéletrajz tetején összefoglalni, hogy mely jogterületeken szerzett tapasztalatot. Ne csak annyit írjon, hogy polgári jog, hanem pl. kötelmi jog esetén sorolja fel, hogy milyen szerződéseket készített elő, vagy pl. írja le, hogy milyen bírósági eljárásokban vett részt, és mi volt az ügy tárgya.
  • Mutassa be a speciális tapasztalatait is! Ha bármi egyedi tapasztalata van, azokat mindenképp emelje ki. Pályakezdőként például plusz pont lehet, ha szakkollégiumba járt, vagy demonstrátor volt valamelyik tanszéken.

Interjú kisokos jogászoknak

  1. Telefon: Mi a Randstadnál első körben egy telefonos beszélgetés keretében felmérjük, hogy valóban megfelel-e a munkaadó által támasztott elvárásoknak. Milyen minősítésű a diplomája, milyen jogterületek érdeklik stb. Pályakezdőként nem feltétel a tapasztalat, ugyanakkor fontos, hogy legyen egy elméleti alapja, és érdeklődjön a szakterület iránt.
  2. Kompetenciafelmérés: Ezt követi egy 1 órás kompetenciaalapú interjú, ahol a nyelvtudás mellett elsősorban a jelentkező készségeire, kompetenciájára, látásmódjára koncentrálunk, ugyanakkor az általános jogi ismereteket is felmérjük. 
  3. Teszt: Általában írásban. Tipikus feladatok: jogeset megoldása jogszabályok felhasználásával, érvelés egy ügy mellett, más helyeken konkrét tesztkérdések vannak (pl. szerződés alaki kellékei), illetve az sem szokatlan, hogy általános műveltséggel kapcsolatos kérdéseket tesznek fel (pl. sorolja fel Magyarország közjogi méltóságait).
  4. Szakmai beszélgetés és bemutatás: A munkaadónál a szakmai beszélgetés mellett általában azonnal bemutatják a jelöltet kisebb iroda esetén az iroda vezetőjének, míg nagyobb irodánál annak a csoportnak a vezetőjének, amelyhez tartozni fog.

 

Még egy kis útravaló pályakezdő jogászoknak

  • Építkezzen tudatosan! Már az egyetem alatt tudatosan válasszon gyakornoki helyet a szerint, hogy később mit szeretne kezdeni a diplomájával! A lehetőségek megismeréséhez olvassa el cikkünk első részét. Legalább a nyári szünetben érdemes dolgoznia! Ilyenkor olyan hasznos tudásra tehet szert, ami később sokat segíthet az elhelyezkedésben. 
  • Tartsa frissen az angolt! A rengeteg tanulás mellett a nyelvre is szakítson időt az egyetem alatt, ne hagyja, hogy elavuljon nyelvtudása!
  • Keressen tudatosan! A klasszikus jogász álláskereső felület, a jogiforum.hu mellett érdemes más oldalakat is követni, hiszen ide sem kerül fel minden állás. A randstad.hu oldalon mi minden aktuális pozíciónkat feltüntetjük, emellett a Facebookon van egy Jogi állások elnevezésű nyílt csoportunk, ide is érdemes bejelentkezni.
  • Ne hagyja magára LinkedIn-profilját! Ha épp nem is keres állást, akkor is tartsa frissen LinkedIn-profilját, hiszen nem tudhatja, milyen lehetőség találja ott meg.
  • Szakvizsga előtt kockáztasson! Ügyvédjelöltként még könnyebb a váltás, így ha úgy érzi, hogy nem a jó helyen van, keressen új kihívásokat!
  • Készüljön a mélyvízre! Ha elhelyezkedik, rengeteg információt fog kapni az első hetekben. Ilyenkor érdemes mindent lejegyzetelnie, hogy később legyen mihez fordulnia. Ráadásul a központi tréningek nem jellemzők, helyette „on the job” folyik az oktatás: ha a tapasztaltabb kollégának van ideje, elmagyarázza a feladatot, ha nincs, jöhet a mélyvíz.

A jogi pálya nem munka, hanem hivatás. Ha ezt választja, az egy életre szól. Felkészült?

nézze meg jogi állásajánlatainkat