Bár néhány vállalat már nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rugalmas munkalehetőségeket biztosítson dolgozóinak, még mindig kevés az ilyen pozíciók száma a munkaerőpiacon. Azonban, ha valaki hosszú távon szeretne maga mellé megbízható, lojális és elkötelezett kollegákat, érdemes megfontolnia a rugalmas lehetőségeket. Ez különösen fontos az Y és Z generáció, valamint a kisgyermekes anyukák esetében. A rugalmas lehetőségekről Vincze Mónikával, HR menedzserünkkel beszélgettünk.

 

Az olyan vállalatok, amelyek rugalmas lehetőséget biztosítanak munkavállalóik számára, új megközelítést alkalmaznak: a fizikai jelenlét helyett a teljesítményre helyezik a hangsúlyt. A feltételek adottak, hiszen a technológia fejlődésének köszönhetően az alkalmazottak az irodán kívül is maximálisan el tudják látni a feladataikat. A rugalmas lehetőségek ráadásul segítik a munka és magánélet közti egyensúly megőrzését, így pedig a munkavállalók motiváltabbak lesznek és jobban teljesítenek. Hosszú távon így a vállalat is sikeresebben működhet. 

 

***

Takács Petra, team leader: Másfél éve dolgozott a Randstadnál, mikor párjával Párizsba költöztek. Nem szeretett volna felmondani a cégnél, így az akkori branch menedzserrel kerestek megoldást. Végül Petra másfél évig kéthetes ciklusokban hol Párizsból home office-ban, hol a budapesti irodánkban dolgozott.

 

„Minden egyes team meetingen bekapcsolódtam Skype-on. Ha volt egy tréning, akkor is felhívtak a kollégáim, nagy figyelmet fordítottak arra ők is, hogy mindenhol „ott legyek”. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nemcsak menedzsment szinten, de csapatszinten is nagy nyitottságot éreztem mindenki részéről, ez nagyon megkönnyítette a mindennapi munkát ebben a helyzetben.”

***

 

Milyen szektorokban kerül előnybe ez a fajta foglalkoztatás?

A rugalmas foglalkoztatásra egyre nagyobb igény van Magyarországon, azonban sok cég még mindig nem él ezzel a lehetőséggel. Földrajzilag nagy különbségek vannak, a részmunkaidős állások leginkább Pest megyére korlátozódnak, azon belül is Budapestre. Szektorokat tekintve a vendéglátás és kereskedelem területén, illetve fizikai munkakörökben fordul elő magasabb számban a részmunkaidő. Más szektorokban, olyan munkakörökben, ahol az adminisztráción túl szakmai feladatokat is el kell látnia a munkavállalónak, elenyésző a rugalmas lehetőségek száma.

 

Milyen formái vannak a rugalmas foglalkoztatásnak?

A rugalmasságot térben és időben értelmezhetjük. Térbeli rugalmasságra példa a home office, míg időbeli esetén tipikus a részmunkaidő, emellett a rugalmas munkaidő. Utóbbi azt jelenti, hogy van egy törzsidő, amikor a kollégáknak az irodában kell tartózkodniuk, de az előtte és utána lévő munkaidővel, az úgynevezett peremidővel szabadon gazdálkodhatnak.

 

Vannak olyan munkavállalók, akik számára kifejezetten nagy érték a rugalmasság?

Azt látjuk, hogy mindenki számára fontos: a Randstad Employer Brand Research adatai szerint minden második magyar munkavállaló kifejezetten törekszik a munka és magánélet közti egyensúly megőrzésére. Ugyanakkor az Y és Z generáció számára különösen fontos, hogy szabadabban rendelkezhessen az idejével, és természetesen ott vannak a kismamák és kisgyermekes anyukák, akiknek alapvető, hogy össze tudják egyeztetni a családot és a karriert. 

 

A kismamák helyzete nagyon speciális. Milyen nehézségekkel kell számolniuk a munkaerőpiacon? 

A kismamák gyakran szembesülnek olyan problémákkal, amikkel nem lenne szabad. Még a kismamákat támogató állásportálokon is előfordulnak olyan tanácsok, hogy ne írják bele önéletrajzukba, hogy gyermekük van, hogy eljuthassanak az interjúra, és ott szakmai alapon tudjanak megmérettetni. Ez persze nem általános, de manapság egy kismama sok nehézséggel néz szembe. Például időben nem tudja megoldani, hogy gyermekét reggel elvigye, majd délután elhozza az óvodából, és közben az irodában töltsön 8 órát. Egyszerűen nem fér bele. Ezért döntenek sokan úgy ebben az életszakaszban, hogy váltanak egy nagyot, és saját vállalkozásba kezdenek. Emellett sokan keresik az új lehetőségeket, éppen ezért lenne fontos, hogy a vállalatok minél több rugalmas lehetőséget kínáljanak.


***

Gombos-Kovács Kata, branch manager: Két kisgyermek után tért vissza a munkába hozzánk, először 4 órában.

„2016 októberében szerettem volna visszatérni a munkába, de 2016 februárjában felhívott az akkori vezetőnk, hogy van egy olyan lehetőség, hogy 4 órában foglalkozhatok belső kiválasztással. Úgy gondoltam, hogy ez egy szuper lehetőség, csak nem tudtam elképzelni, hogyan tudom logisztikailag megoldani, de maximális rugalmasságot tapasztaltam a Randstad részéről. Megállapodtunk abban, hogy napi 4 órát otthonról dolgozom, és heti egyszer kellett csak bemennem az irodába. Hihetetlen jó volt az, hogy úgy tudtam visszacsöppenni négy év után a munka világába, hogy nem rögtön 8 órában kezdtem, hanem volt egy szép átmenet az otthon töltött időszak és a munka világába való visszatérés között.”

***

Sok munkáltató fél attól, hogy egy anyuka a kisgyermek mellett nem tudja majd megfelelően elvégezni a munkáját. Miért lehet mégis kifejezetten előny kismamákat foglalkoztatni?

Mi azt tapasztaljuk, hogy sok esetben nagyon megbízható munkavállalók. Ha érzik, hogy megbecsülik a munkájukat, akkor nagyon lojálisak a munkáltatójukhoz. Emellett én sokszor azt látom, hogy mivel pontosan meg van szabva, hogy mennyi időt tudnak a munkával tölteni, gyakran többszörös tempót diktálnak. Ezentúl a kisgyermekkel otthon töltött időszak alatt a szervezésben, multi-taskingban is sok olyan készségre tesznek szert, ami a munkaerőpiacon is abszolút kamatoztatható.

 

Mit tudna tanácsolni egy anyukának, hogyan tudja megkönnyíteni a munkába való visszatérést?

  1. A kismamákra vonatkozó szabályokat érdemes a visszatérés előtt alaposan áttanulmányozni. Ilyen esetekben gyakori, hogy a munkavállaló és a munkáltató közösen találja ki azt a keretrendszert, ami működőképes. Ne féljen megtenni az első lépést, és ossza meg munkáltatójával a saját elképzeléseit, hiszen lehet, hogy az éppen összecseng egy lehetőséggel!
  2. Ha úgy érzi, kiesett a munkaerőpiacról, ne riadjon meg, ha változott is néhány szabály, azt könnyedén tudja frissíteni visszatérésekor!
  3. Ha eddigi munkahelyére tervez visszatérni, ügyeljen rá, hogy tudatosan tartsa kollegáival a kapcsolatot, illetve vegyen részt azokon a vállalati rendezvényeken, amelyekre hivatalos. Mindig lehet alkalmat találni egy-egy közös ebédre a munkatársakkal, például a hivatalos papírok intézésekor.

Ha a jogi lehetőségekről szeretne tájékozódni, ügyeljen arra, hogy megbízható forrást használjon! A netes fórumok ilyen esetben félrevezetőek lehetnek.

 

***

Hámori Éva, senior consultant: Egy gyermek édesanyja, most várja a következőt. Mikor kisfia 2 éves lett, a Randstadnál felajánlottunk neki egy heti 8 órás projektmunkát. Ugyan kezdetben arról volt szó, hogy a későbbiekben részmunkaidőbe visszatér hozzánk, de időközben kiderült a második gyermekáldás. Nagy örömmel fogadtuk a hírt, és azt is, hogy a heti 1x8 órás munkát a babavárás időszakára el tudta vállalni.

„Én úgy gondolom, hogy a kismamákon is múlik, hogy ők mennyire aktívan tartják a kapcsolatot a munkahelyükkel abban az időszakban, amíg otthon vannak. Én rendszeresen bejártam ebédelni, emellett az olyan programokra, mint például a Mikulás ünnepség, bevittem a gyerkőcöt. Ez mindig egy jó apropó, hogy az emberre emlékezzenek, és ha adódik egy lehetőség, őt fogják megkeresni.”

 

***

 

A Randstad nagyon sok rugalmas lehetőséget kínál mind a kismamák, mind a többi munkavállaló számára. A saját tapasztalatai alapján más munkáltatóknak is ajánlaná ezt?

Valóban, mi a Randstadnál folyamatosan törekszünk arra, hogy rugalmas lehetőségek biztosításával megkönnyítsük a munkavállalóink helyzetét, és azt látjuk, hogy nagyon hálásak érte, sokkal elkötelezettebbek. Természetesen ehhez kell, hogy meglegyen a bizalom a munkáltató és a munkavállaló között, a home office lehetősége is például a próbaidő lejáratához kötött, de a munkavállalóink visszajelzése és teljesítménye is abszolút visszaigazolja a rugalmas lehetőségek létjogosultságát.

***

Takács Petra, team leader:

„Úgy gondolom, ha valakinek megadatik ez a lehetőség, hogy megbízik benne a cége és külföldről dolgozhat home office-ból az év felében, ez ad egy olyan belső motivációt, hogy már csak azért is meg akarja mutatni, hogy ez működni is fog. Emellett iszonyatosan nagy a lojalitás, hiszen az ember nem győz elég hálás lenni a cégnek, hogy így dolgozhat.”

***

Rugalmas lehetőséget keres? Mi a Randstadnál számos megoldást kínálunk.

ismerje meg rugalmas programjainkat