Egyéni célok, csapat érdekek, jó minőségű és naprakész kapcsolati háló, adott szakma ismerete, emlékezetes személyiség – ezek a gyógyszeripar munkaerőpiacának legjelentősebb elemei.

A gyógyszeripar szűk piac ugyan, de annál különlegesebb. A munkavállalás feltételeit és körülményeit erősen befolyásolja, hogy mely cégről van szó, milyen a vállalati kultúra, milyen termékekkel foglalkoznak, és milyen személyiségek dolgoznak ott. Más lehet egy generikus és egy innovatív gyógyszeripari cégnél dolgozni, és ez meghatározhatja, hogy milyen tudást és kompetenciákat keresnek. Előbbinél a minél olcsóbb vagy gazdaságosabb előállítás, az új csomagolás és dizájn, az erős márkaépítés és a nagyszámú értékesítés a fő cél. Ezzel szemben utóbbi cégeknél innovációval foglalkoznak, azaz új gyógymódokhoz új gyógyszereket készítenek, még hatékonyabb, még újabb hatóanyagok előállításával kísérleteznek, így a szakmai ismeretek előtérbe kerülnek. Szakorvos-látogatóknál fontos lehet az adott szakorvosok ismerete, meglévő kapcsolatrendszer, az adott termékek és betegségek szakmai ismerete is előnyt képezhet a felvételinél, majd később a termékek értékesítésénél is.  

Generikus termékeknél kevésbé fontos, hogy ismeri-e az adott orvoscsoportot vagy magát a terméket, mivel már ismert hatóanyagok olcsóbb verzióiról van szó.  Náluk a legfontosabb a dinamizmus és a kereskedelmi véna. Míg egy innovatív vállalatnál érték a szakmai tudás, a gazdag, több éves tapasztalat a megcélzott orvosokkal, a hosszú évek alatt kiépített kapcsolatrendszer az adott szakorvosokkal, hiszen ezek mind-mind fontos versenyelőnyt jelentenek a cég számára konkurenciájával szemben. Minderre azért van szükség, mert az innovatív cégeknél az orvoslátogatók nemcsak értékesítéssel, hanem szakmai tanácsadással is foglalkoznak, fontos, hogy értsék is, hogy hogyan működik az adott termék.  

Tipikus gyógyszeripari pozíciók

  1. Kereskedelem és marketing
  2. Gyártás (fizikai pozíciók is), illetve minőségbiztosító és mérnöki pozíciók
  3. Gyógyszerkutatás és kutatáshoz kapcsolódó pozíciók (CRA-tól a regulatory-ig) 

Magyarországon túlnyomórészt a kereskedelmi pozíciók (értékesítés és marketing) vannak többségben. Itthon kevesebb cég foglalkozik gyártással, ezért kevesebb laborhoz kötött, gyógyszerkutató, fejlesztő pozíció van, mivel a gyógyszer-hatóanyagokat túlnyomórészt külföldön fejlesztik (kivéve a magyar cégek, mint a Richter, Egis). Külön területet képviselnek azok a szakemberek, akik a klinikai kutatást kiszervezett formában támogatják, vagy akik a gyógyszerek és hatóanyagok kereskedelmi forgalomba való jutását támogatják, menedzselik: tözskönyvezés területén működők, monitorok, klinikai kutatási munkatársak stb.

Értékesítés területen orvoslátogatók dolgoznak, akiknek egy nap akár 10-15 doktorhoz is el kell jutniuk. Azonban nemcsak az orvosok száma a meghatározó, hanem az értékesített termékeké is, illetve utóbbiak értéke. Klasszikus orvoslátogatás esetén a törvény írja elő, hogy milyen végzettséggel lehet jelentkezni, ezek valamely felsőfokú egészségügyi képzésen szerzett szakképesítést jelentenek. Nemcsak a törvény, de a pozíció természete is előírhatja a feltételeket: bizonyos cégek például megkövetelik az orvosi, gyógyszerész végzettséget egyes pozíciók esetén (ilyen például az orvosi tanácsadók, medical advisorok). Akadnak azonban olyanok is, akik másoddiplomás képzésben valamilyen gazdasági végzettséget is szereztek. Munkaidejük rugalmas, főként az orvosok szabadidejétől és rendelkezésre állásától függenek – maximum egy napot töltenek irodában, a többi időben pedig körbejárják területüket. Ebből kifolyólag akár szabadidejükben is dolgoznak, nem ritka, hogy a vacsorát vagy néhány órát a hétvégéből partnerrel töltik különböző szakmai rendezvényeken.

Az irodai pozíciók köre bővebb: az irodában marketingesekkel, medical advisorokkal – orvostanácsadókkal, menedzserekkel, vezetőkkel találkozhatnak. A magasabb szintű pozíciókat betöltő szakemberek is főleg az irodában tevékenykednek (business unit menedzser, sales menedzser stb.), de nem ritka, hogy pár napot a terepen töltenek, azaz a saját területeiken partnerekkel, orvosokkal találkoznak. Emellett találkozhatunk még elemzőkkel, törzskönyvezési munkatársakkal, market accessekkel, kormánykapcsolati menedzserekkel. 

Az irodai dolgozók munkaideje kötöttebb, jellemzően irodai keretek között dolgoznak vagy laborban. A túlóra esetében eltéréseket találunk, mert nem mindegy, hogy milyen pozícióban és milyen cégkultúrában dolgozik az adott szakember.

OTC és RX: milyen különbségek vannak?

OTC, vagyis vény nélkül kapható termékek értékesítése esetén nem ragaszkodnak az orvos vagy gyógyszerész végzettséghez, más felsőfokú, akár közgazdasági végzettségűeket is szívesen látnak. RX, vagyis vényköteles termék értékesítésével csak egészségügyi végzettséggel rendelkezők foglalkoznak, ahol preferálhatják az orvos vagy gyógyszerész végzettséget, hiszen ők járatosak a különböző hatásmechanizmusokban. 

De nemcsak a végzettség területen vannak eltérések a két termékcsoport kapcsán, hanem a fő hangsúlyokban is. OTC patikalátogatóknál például főként az eladási mennyiségre vonatkozó célokat kell teljesíteni, míg RX orvoslátogatónál előtérbe kerül a szakmai tanácsadás, akár konkrét betegség esettanulmányokon, kórtörténeteken keresztül. 

Az értékesítés mellett a marketing területeken is észrevehetünk különbségeket az OTC és RX termékkörök között. OTC esetén gazdagabb eszközkészletet használhatnak, hiszen TV-ben és egyéb csatornákon is promotálhatóak, fogyasztói marketing eszközöket is alkalmazhatnak, hiszen nemcsak az orvosokat, hanem a betegeket is el akarják érni. 

Az RX termékek promócióját a törvények erősen szabályozzák. Utóbbinál inkább az orvossal való szoros szakmai együttműködés a hangsúlyos, kevesebb eszközzel élhetnek, hiszen vényköteles termékek nem reklámozhatóak a klasszikus fogyasztói marketing eszközökkel (TV, egyéb reklám, minták). Ezen a területen a szakmai tanácsadás és az orvosi kapcsolattartás kerül a középpontba.  

Milyen végzettség lehet belépője a csillogó karriernek?

A gyógyszeripari pozíciókról általánosságban elmondható, hogy túlnyomórészt elvárás az egészségügyi felsőfokú végzettség, bizonyos pozícióknál előnyt képezhet az orvos vagy gyógyszerészi végzettség, viszont bizonyos elemzői és OTC marketing esetében sikeresen pályáznak közgazdászok is. 

Sales pozíciók esetén

Orvoslátogatói pozíció esetén a törvény által meghatározott egészségügyi felsőfokú vagy egyetemi végzettséggel lehet csak elhelyezkedni:

  • gyógyszerész,
  • orvos,
  • ápoló,
  • gyógytornász,
  • dietetikus,
  • biológus,
  • vegyész,
  • stb.

Tisztán patikalátogatói pozíció esetében felsőfokú végzettség szükséges, de nincs meghatározva a konkrét terület, de előnyt képezhet az egészségügyi végzettség.

Törzskönyvezés esetén

  • orvos
  • gyógyszerész

Medical advisor esetén

  •  orvos
  • gyógyszerész

Klinikai kutatás terület

Egészségügyi végzettség szükséges.

Marketing területre

  • Innovatív cégnél előny az orvos, gyógyszerész végzettség, de nem feltétel.
  • Sokan salesesből lesznek marketingesek (belső előrelépési lehetőség).
  • Előfordulnak közgazdászok (főleg generikus és OTC területen).

Ha gyógyszeripari területen szeretne elhelyezkedni, érdemes elolvasni Álláskeresés gyógyszeriparban című cikkünket is, melyben megtudhatja, hogy miről ismerszik meg a jó szakember, illetve milyen fizetésekkel kalkulálhat az egyes területeken.

nézze meg gyógyszeripari állásainkat

Ne hagyja figyelmen kívül tanácsadónkat, aki a terület specialistája, így sokat segíthet a felkészülésben!