Sokszor nem is gondolnánk, hogy egy kis figyelmesség vagy egy kedves gesztus mennyire megváltoztathatja a munkahelyi légkört és a feladatok elvégzésének idejét. Ha odafigyelünk egymásra, kollégáink is sokkal inkább hajlandóak lesznek a segítségünkre sietni, ha éppen nekünk van rá szükségünk, akár extra munkaórák beiktatásával is.


A kellemes munkahelyi légkör megléte az egyik legfontosabb szempont a legtöbb munkavállaló számára. 2018-as Employer Brand Research kutatásunk is megmutatta, hogy a magyar dolgozók számára ez a második legfontosabb tényező, amikor álláskeresésre kerül a sor. 


Bock László, a Google "People Operations" nevű osztályának korábbi alelnöke szerint a tehetségek bevonzásához nem kellenek humoros, emócióra ható üzenetek, trükkök. Az emberek a szervezeti kultúra miatt szeretnének a Google-nél dolgozni, ami természetesen meghatározza a munkakörnyezetet. Ez a titkos összetevője egy erős munkáltatói márkának, nem pedig a divatos berendezés vagy modern iroda. 


Egy támogató, közvetlen munkakörnyezet és egy csipetnyi kedvesség sok előnyt hozhat a vállalatunknak: a munkatársaink sokkal hatékonyabbá válhatnak, és közösen könnyebben elérhetjük a kitűzött vállalati célokat.


Adunk három egyszerű tippet, amelyek megfogadásával javíthatunk munkakapcsolataink színvonalán és a munkahelyi légkörön is.

1. Köszönjük meg.

Triviálisan hangozhat, de gondoljunk csak vissza, hányszor esett volna jól egy szívből jövő köszönöm, amikor segítettünk valakinek. Ezzel az egy szóval megmutathatjuk kollégáinknak, hogy mennyire megbecsüljük kemény munkájukat vagy akár egy apró szívességüket. Emellett kutatási eredmények azt mutatták, hogy mi magunk is jobban érezzük magunkat, amikor megköszönünk valamit. Ezzel saját mentálhigiénés egészségi állapotunkon is javíthatunk, valamint növelhetjük elkötelezettségünket és optimizmusunkat is. Mindemellett pedig erősíthetjük kollégáinkhoz fűződő kapcsolatunkat. Ha túl visszahúzódóak vagyunk vagy nem tudjuk, hogyan köszönhetnénk meg valamit, írjunk egy kedves köszönőcetlit vagy hagyjunk valamilyen apró kedvességet munkatársunk asztalán.

2. Kínáljuk meg.

Azt mondják, az étel az egyik leggyorsabb út mások szívéhez. Az egyértelmű, hogy az evés erős érzelmeket képes kiváltani, főleg ha valamelyik kedvencünket kapjuk, például egy finom csokit vagy süteményt. Kínáljuk meg kollégáinkat, vagy ajándékozzunk valamilyen finomságot egy szívességért cserébe.


Ha köszönetet szeretnénk mondani vagy meg szeretnénk hálálni valamit, akár meg is hívhatjuk munkatársunkat a kedvenc éttermébe. Ha ezt túl soknak érezzük, akkor választhatunk valamilyen nasit vagy meghívhatjuk egy kávéra. Próbáljunk egészséges finomságokat választani, hogy azokra is figyelemmel legyünk, akik diétáznak vagy valamilyen ételérzékenységgel küzdenek! 

3. Jótett helyébe...

A harmadik tippünket egy valódi klasszikussal foglalhatjuk össze: "Jótett helyébe jót várj!" Nem kell komolyabb terhet a vállunkra venni, néhány apró kedvesség vagy segítség is mosolyt csalhat a munkatársaink arcára, legyen szó akár egy finom gyümölcstálról vagy egy jó kávéról, esetleg valamilyen kisebb feladat megoldásáról, ami szebbé varázsolhatja valakinek a napját.
Ha kedvesek vagyunk egymáshoz és odafigyelünk a másikra, a saját munkahelyi elégedettségünket is növelhetjük. Kezdjünk el figyelni a viselkedésünkre még ma, hogy a kedvesség és odafigyelés minél hamarabb beépüljön a mindennapi szokásaink közé. 

 Már nem elég ez a néhány tipp, hogy visszahozza motiváltságát? Úgy érzi, ideje váltani?

 

nézze meg friss állásainkat