saját vállalkozás helyett a biztos állásra voksolunk.

A fiatal generációban több a vállalkozó kedv: a 18-24 évesek közel kétharmada indítana saját vállalkozást, és egy startupos lehetőség is csak számukra vonzó – derült ki a Randstad Workmonitor első negyedéves felméréséből. Az induló vállalkozások helyzetét tekintve ugyanis a lista végén állunk a  vizsgált 33 ország között: a magyarok kevesebb mint egyharmada látja csak kedvezőnek a startupok lehetőségeit, és mindössze minden negyedik munkavállaló helyezkedne el ezen a területen.

Míg globálisan minden második munkavállaló szívesen lenne vállalkozó a kínálkozó lehetőségek miatt, addig nálunk mindössze minden harmadik dolgozó gondolja így a Randstad Workmonitor legfrissebb felmérése szerint. A saját vállalkozás leginkább Mexikóban, Indiában és Chilében vonzó, míg a szomszédos Ausztriában és Csehországban - hozzánk hasonlóan - nem törnek vállalkozói babérokra a munkavállalók. „A fiatalabbakban ugyanakkor nagyobb a tettvágy: a magyar 18-24 évesek 61 százaléka szívesen fogna saját üzletbe. Egynegyedük kifejezetten fontolgatja, hogy otthagyja munkahelyét, és saját vállalkozást indít, míg minden második 25 év alatti lépné ezt meg, ha elveszítené a munkahelyét” – emelte ki Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere. – „Igaz, nekik könnyebb a váltás, hiszen kevesebb évet töltöttek el a munkaerőpiacon, kisebb a >>vesztenivalójuk<<, ráadásul jellemzően még csak magukról kell gondoskodniuk” – tette hozzá a szakember.
A felmérésből az is kiderült, hogy sokan a kockázat miatt maradnak meg biztos állásuknál: a magyar válaszadók 41 százaléka ugyan szívesen lenne vállalkozó, de túl rizikósnak találják azt. „Leginkább a férfiak és a 25-44 évesek tartanak a váltástól: ennek egyik oka az lehet, hogy elsősorban ők azok, akiknek maguk mellett a családjuk eltartására is gondolni kell” – jegyezte meg Szokody Ágnes.

 

Jobban szeretjük a kicsiket 

A válaszadók közel kétharmada, zömében a 18-24 éves korosztály, szívesebben dolgozna saját cégénél vagy egy kis- és közepes vállalkozásnál. Ők azok, akik a startup létbe is belekóstolnának: 41 százalékuk örömmel helyezkedne el egy induló, ugyanakkor ígéretes vállalkozásnál.„A fiatalok mellett a férfiak számára vonzóbb még ez a világ: a nőkhöz képest szívesebben dolgoznának startupnál, emellett többen gondolják úgy, hogy Magyarország jó hely az ilyen innovatív induló cégek számára” – mondta el Szokody Ágnes. 
Bár hazánkban minden harmadik munkavállaló úgy véli, hogy az ország kedvez a startupoknak, és a kormány aktívan támogatja ezt a területet, ezzel elmaradunk kicsit a világtól: globálisan ugyanis minden második válaszadó gondolja így. Ez összecseng azzal, hogy a felmérésben részt vevő 33 ország közül nálunk vannak a legkevesebben azok, akik szívesen helyezkednének el ezen a területen (25%). Leginkább az indiaiak, amerikaiak és kanadaiak látják kedvezőnek a helyzetet, bár a legnagyobb kormányzati támogatás India mellett Kínában és Szingapúrban van. „Ha a szomszédainkat nézzük, Csehországban - hozzánk hasonlóan - még nehéznek látják a startupok helyzetét, Ausztria ugyanakkor a középmezőnyhöz tartozik” – tette hozzá a Randstad Hungary marketing menedzsere.

 

A kutatás hátteréről:

A Randstad Workmonitor egy 33 országra kiterjedő felmérés, amely elsősorban a munkavállalói attitűdöket vizsgálja. A negyedévente végzett kutatás egy-egy speciális témakör mellett a globális és helyi munkaerő-piaci trendeket is monitorozza. A 2017 első negyedévére vonatkozó statisztikák alapjául szolgáló adatokat 2017. január 13-29. között vették fel. A felmérés során Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.