A magyar tulajdonú ügyfelünk több mint húsz éves fennállása alatt Magyarország egyik meghatározó létesítményüzemeltető cégévé nőtte ki magát, árbevétel és a létszám tekintetében jelenleg a legnagyobb facility menedzsment és takarító cég Magyarországon.
Ügyfelünk fit-out igazgatósága, mint a vállalat kiemelt projektjeit kiszolgáló egysége, a projektek megszervezéséért, koordinációjáért, lebonyolításáért felel, a munkák felmérésétől a pénzügyi elszámolásig.
Pozíció leírása / Job descriptionÉpítőipari üzletfejlesztési vezetőként partnerünk új üzletfejlesztési stratégiájának kialakításában és megvalósításában veszel majd részt az alábbi feladatokon keresztül:
- Elemzed és folyamatosan monitorozod a piaci környezet, erre alapozva pedig meghatározod a cég piaci üzletszerzési stratégiáját
- Folyamatosan figyelemmel kíséred a pályázati és tenderkiírásokat
- Felügyeled és irányítod a projektek elnyeréséhez szükséges dokumentumok elkészítését (árajánlatok, önköltségszámítások, költségvetési kiírások, ütemtervek, ajánlati dokumentációk)
- Kiválasztod, mely alvállalkozóktól érdemes ajánlatot kérni, számukra ajánlatkérői csomagot állítasz össze és küldesz ki
- A beérkezett ajánlatokat összegzed és értékeled
- Részt veszel a projekt helyszíni organizációs és kiviteli ütemtervének kialakításában, illetve a végleges költségvetés meghatározásában
- Folyamatosan kapcsolatot tartasz a külső és belső partnerekkel
Az ideális jelölt rendelkezik:
- Az építőipari piac átfogó ismeretével
- Felsőfokú műszaki végzettséggel
- TERC program ismerettel
- Költségalapú árképzési módszerek ismeretével
- Legalább 8 év hasonló munkakörben szerzett tapasztalattal
- Felhasználói szintű MS Office ismeretekkel
- B kategóriás jogosítvánnyal
- Rugalmas, nyitott személyiséggel
- Magabiztos kommunikációs és szervezőkészséggel
Amit a partnerünk kínál:
- Versenyképes fizetés
- A munkatársak valós teljesítményét értékelő bónuszrendszer
- Éves cafeteria
- Egy jól felszerelt, modern iroda barátságos és befogadó kollégákkal
- Stabil, hosszútávú munkaviszony
- Rendszeres csapatépítő események
- Mentor program segíti a könnyű és gyors integrációt
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, a pályázatát a "Jelentkezem" gombbal tudja elküldeni (vagy jelentkezhet Linkedin profillal is).
További információ és jelentkezés: Magyar Bálint - balint.magyar@randstad.hu
...