top 4 interjútipp egy technológiaközpontú toborzó közegben

A jelenlegi munkaerőpiac kemény és az interjúk elég ijesztőek lehetnek. De van néhány dolog, amire ha odafigyelünk, növelhetjük sikerrátánkat.

Az interjúk már önmagukban is elég nehezek, anélkül is, hogy azon gondolkodnánk, miképp szól bele a technológia. Mikor érkezzünk (ne legyünk túl ott túl korán, se túl későn), mit tegyünk az interjú után: az egész folyamat kész aknamező lehet a még tapasztalatlan jelöltek számára.

A technológia – mint például azok a szoftverek, amelyek az életrajzokat böngészve választják ki az interjúra behívandó jelölteket, vagy akár maga a közösségi média – rengeteg új kihívást tartogat azon jelöltek számára, akik még nem ismerik a működését. Ezért raktuk össze az alábbi 4 tippet, hogy az épp interjúra készülő munkakeresőknek segítsünk.

Optimalizáljuk az életrajzunkat!

Az életrajz az első lépés az új karrier beindításához. Ezzel tudjuk először magunkra vonni egy potenciális munkáltató figyelmét. Azonban a kiválasztás folyamata megváltozott az utóbbi pár évben.

A HR-technológia nagy hatással volt arra, hogyan nézik át a cégek és a toborzók az életrajzokat. Olyan szoftvereket fejlesztettek ki, amelyek automatizmusok segítségével keresik a megfelelő kulcsszavakat a jelöltek CV-jében. Ilyen rendszereket ma már szinte minden nagyobb cég használ.

Ismernünk kell ezeket a szoftvereket ahhoz, hogy életrajzunkat hozzájuk tudjuk igazítani, és hogy biztosítsuk, hogy a rendszerek nem siklanak el a jelentkezésünk fölött. Mit tehetünk? Olvassuk el alaposan az álláshirdetést! Vannak olyan szavak, melyeket többször említenek? Ha igen, ez arra utalhat, hogy ezeket a tulajdonságokat vagy képességeket várják el a pozícióhoz, így fontos, hogy beleillesszük őket életrajzunkba.

Ne legyen a CV-nkben táblázat, túl sok kép vagy díszes betűtípus! Ezeket a gép nem olvassa jól, így még akár a felvételt vezető menedzser elé sem kerül jelentkezésünk.

Hogyan kommunikáljunk a céggel?

Vegyük vagy ne vegyük fel a kapcsolatot a céggel, mielőtt jelentkeznénk oda? És ha igen, milyen módon tegyük ezt meg?

Sajnos erre nincs egyszerű válasz. Cégtől, a felelős menedzsertől és általánosságban a szituációtól függ. Egyes menedzserek nem szeretnek a konkrét jelentkezők kérdéseire válaszolni, míg mások szívesen felelnek mindenre a betöltetlen pozícióval kapcsolatban.

De a közösségi média egy hasznos módja a kapcsolatfelvételnek mind interjú előtt, mind interjú után. A cég posztjainak kedvelése és megosztása növelheti az ismertségünket, így meg tudnak minket különböztetni a sok jelentkező között.

Maximum egy nappal az interjúnk után küldjünk a kontaktunknak egy e-mailt, amiben megköszönjük az interjúztató ránk szánt idejét. Ezt a lehetőséget arra is felhasználhatjuk, hogy elmondjuk, mennyire lelkesedünk továbbra is a munkáért, és megosszunk pár gondolatot és ötletet, amely a találkozás után fogalmazódott meg bennünk.

Mit kérdezzünk?

A jó benyomás elérésének egyik legfontosabb eszköze az, ha tudunk jókat kérdezni. Intelligensnek és tehetségesnek kell tűnnünk, nem naivnak és tudatlannak. És ezt jól átgondolt kérdések feltevésével érhetjük el.

Klisének tűnhet, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mi is pont annyira interjúztatjuk a céget és a menedzsert, mint amennyire ő interjúztat minket. Tudnunk kell azt, hogy elégedettek leszünk-e az állással, így gondoljunk arra, mi a fontos számunkra. Ha például a továbbtanulás és a személyes fejlődés, kérdezzünk rá a cég programjaira.

Vannak olyan kérdések, amelyekre már az interjú előtt felkészültünk, azonban a menedzser kérés nélkül felel rájuk, például elmondja, miért kell a pozíciót betölteni, új-e vagy valaki elment a cégtől stb. Ilyen esetre készüljünk további kérdésekkel is!

Ha a céges kultúra érdekel minket, érdemes úgy megfogalmazni a kérdéseinket, hogy beleláthassunk annak a csapatnak a működésébe, amelyhez csatlakozni fogunk. Például megkérdezhetjük, milyen szabadidős tevékenységeket végeznek az alkalmazottak, vagy szoktak-e a kollégák együtt ebédelni.

Ha szélesebb összefüggésekre kérdezünk rá, az szintén jele lehet annak, hogy értjük a szakma politikai és gazdasági helyzetét, és gondolkodunk annak potenciális hatásairól. Kérdezhetünk például arról, hogy egy lehetséges parlamenti választás vagy egy olyan globális esemény, mint a Brexit, milyen hatással lenne a cégre.

Legyünk közvetlenek!

A közvetlen hangvétel kiépítése az interjúztatóval nehéznek hangzik, de alapvetően annyi kell hozzá, hogy magunkat adjuk, nyitottak és barátságosak legyünk.

Ha széles mosollyal és erős kézszorítással kezdjük az interjút, rögtön jól indítunk. De már előtte is megkezdhetjük a kapcsolat kiépítését az interjúztatóval. Érkezzünk korán, de maximum tíz perccel az interjú előtt! Ha korábban érkezünk, csak kiültetnek minket a váróba, és egyre idegesebbek leszünk. Ezzel ráadásul az interjúztatót is kényelmetlen helyzetbe hozhatjuk, hiszen nem számít ránk, és nem fogja majd tudni, mihez kezdjen velünk.

Mindenkivel, akivel csak találkozunk, legyünk kedvesek és udvariasak, legyen az a recepciós vagy a vezérigazgató. Minél több emberre teszünk jó benyomást, annál jobb.

 

Felkészült az álláskeresésre? Nézzen körül friss ajánlataink között!