hogyan őrizzük meg a munkahelyi lelkesedésünket? Ötletek a kiégés (burnout) ellen

Stressz, kimerültség, frusztráció. Állandó túlórázás, és az élet minden pillanatára kiterjedő munkamánia – ezek a munkahelyi kiégés aggasztó jelei, ami megöli a motivációnkat, és akár hosszú távon is súlyos beteggé tehet minket. A jó hír az, hogy legyőzhetjük a burnoutot és az ezzel járó frusztráló tehetetlenséget! Bemutatjuk a kiégést okozó munkahelyi szituációkat és azt is, miként oldhatjuk meg ezeket az embert próbáló ügyeket.

beleszürkülés a napi rutinba

Kezdetben minden új munkahelyen ösztönzőnek találjuk a feladatainkat, ám idővel belefásulhatunk a napi ügyeinkbe, és a kihívást jelentő munkánk unalmas rutinná változik. Ekkor már nem tudunk örülni a teendőink sikeres elvégzésének. A siker feletti örömet az is elronthatja, ha annyira rettegünk a diktatórikus főnök kíméletlen kritikájától, vagy valamelyik kolléga negatív bírálatától, hogy már azt sem vesszük észre, amikor egy-egy nagyobb feladat végére érünk, saját erőből. Ilyenkor már azt se nagyon tudjuk, egyáltalán miért vagyunk ezen a lelombozó munkahelyen.

Találjuk meg az eredeti motivációnkat, amiért ezt a szakmát választottuk, és akkor visszanyerhetjük a lelkesedésünket! Emlékezzünk a legnagyobb szakmai sikereinkre, és ne hagyjuk, hogy az apró kellemetlenségek elvegyék a kedvünket! Ha azonban minden kötél szakad, akkor keressünk más munkahelyet, mert a napi rutinunk nem teheti tönkre az egészségünket.

amikor sokkol egy feladat

Kapunk egy elképesztően nehéz feladatot, amelynek hatására nyomban félelem és rettegés lesz úrrá rajtunk: innentől egyenes út vezet a kapkodáshoz és a kínos hibákhoz. Olykor addig halogatjuk a kelleténél nagyobb kihívást jelentő munkát, amíg csak lehet, hogy ne kelljen szembesülnünk a nehézségekkel.

Ismerős helyzet? Akkor ideje újratervezni a megoldáshoz vezető lépéseket! Bontsuk a munkát kisebb részekre, és haladjunk apránként a megoldás felé. Remek motiváció lehet ilyenkor, ha mindig megjutalmazzuk magunkat valami aprósággal a megoldásokért, például egy 10 perces szünettel, vagy egy finom kávéval, esetleg egy rövid beszélgetéssel a kedvenc kollégákkal.

bénító munkahelyi mantrák

Képtelen vagyok megoldani a napi feladataimat – ez a nyugtalanító gondolat a kelleténél gyakrabban fut át a kiégés jeleit mutatók agyán. A helyzetet tovább tetézi, hogy az ilyen kétségbeejtő helyzetekben az emberek még sokkolóbb mantrákat mondogatnak, és bebeszélik maguknak, hogy esélytelenek a teendőik elvégzésére. Ne keverjük össze a dolgokat: tényleg nem tudjuk megoldani a feladatokat, vagy csak egyáltalán nincs kedvünk hozzá? Sokszor elég, ha csak ezt a kérdést tisztázzuk magunkban.

Önmagunk stresszelése helyett az is jobb, ha a hatékonyságra helyezzük a fókuszt: hogyan lehetne a felmerült problémát a lehető legjobban megoldani? Így nyomban kreatív üzemmódra kapcsoljuk a gondolkodásunkat, és átlendülünk a nehézségeken.

mit tegyünk a felhalmozódó munkákkal?

A feladatok végtelen listája frusztráló környezetet teremt, ami biztosan kiégéshez vezet. Nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor minden reggel a kezünkbe veszünk egy ilyen hosszú listát, és a nap végére a tételek negyedét sem tudjuk megoldani.

Kevésbé lelombozó, ha már a nap elején realizáljuk, nagyjából hány ügyet tudunk kipipálni a munkáink közül, mert így nem érezzük sziszifuszi küzdelemnek a nyolc órás vesszőfutást.

Ne féljünk segítséget kérni valakitől, ha már végképp úgy érezzük, hogy elsüllyedünk a feladatok tengerében. Beszéljünk valamelyik munkatársunkkal, a főnökünkkel, vagy az egyik barátunkkal, aki hasznos tanáccsal tud ellátni arról, hogyan menedzseljük a munkáinkat.

szembesüljön a problémákkal!

Szélsőséges esetben reggel már felkelni sincs kedvünk, ha eszünkbe jutnak a kollégák és a munkahelyünk. Ilyenkor tényleg érdemes elgondolkodni egy munkahelyváltáson, de nem ez a tökéletes megoldás, mert a következő helyünkön is bármikor adódhatnak hasonló problémák.

Jobb stratégia, ha beszélünk a problémákról a főnökünkkel és az érintett munkatársakkal. Egy helyénvaló, érvekkel alátámasztott párbeszéd indításával gazdagabbak leszünk a jóleső érzéssel, hogy kiálltunk magunkért, és a munkahelyi hangulatot érintő pozitív változásokat is elérhetünk.

még izgalmasabb megoldások a burnout ellen

Iratkozzunk be egy tanfolyamra, tanuljunk meg egy új nyelvet, vagy találjunk ki egy új hobbit, ami lelkesít minket, és kimozdít a komfortzónánkból, a munkán való merengésből (mert sokan az irodából kilépve sem felejtik el a benti ügyeket). Egy örömteli tevékenység feltölt minket energiával, ezért érdemes jobbnál jobb könyveket olvasni, kipróbálni egy új sportot, többet meditálni, vagy egy felszabadító forró fürdőt venni.

Legalább ilyen remek ötlet, ha a munkahelyi mókuskerék monotonságából egy szabadtéri sárkányeregetéssel szabadulunk ki, vagy időnként megnézünk egy szórakoztató rajzfilmet, ami visszarepít minket a gyermekkorunkba, amikor még nem nyomtak minket a terhek, és nem éltünk át semmilyen feszültséget.

Ha sikeresen alkalmaztuk a burnout elkerülésének fortélyait, akkor ismét lelkesen és optimistán vethetjük bele magunkat a munkába!

< vissza az előző oldalra