Álláskeresés banki pénzügyi területen

Hogy néz ki a munkaerőpiac a pénzintézetek esetében?

A szakemberhiány az egész munkaerő-piacot, így a pénzintézeteket is érinti. Az utánpótlás azonban különösen kritikus ezen a területen, ahol, aki most szenior lehetne, az nagy valószínűséggel 5-6 évvel ezelőtt frissdiplomásként külföldön vagy hazai SSC-ben kezdett el karriert építeni.

 

A végzettség és a készségek is számítanak

A pénzintézetek működését számos különböző munkakör eredményes együttműködése biztosítja.Egy kockázatkezelő vagy egy fióki sales-es pozíció is más-más végzettséget, készséget igényel. Általánosan elmondható, hogy közgazdász vagy pénzügyi diplomával Ön előnyben részesülhet egy állás megpályázása során, viszont a pénzintézeti környezet kedveli a matematikusokat és a fizikusokat is. Utóbbiaknál a technikai tudás erősebb, ami egy kockázatkezelő állás esetében kifejezetten döntő tényező lehet. Vannak azonban olyan pénzintézetek is, ahol már középfokú végzettséggel is el tud helyezkedni.

Érdemes megjegyezni, hogy ha a pénzintézetnél helyezkedik el, on-the-job, azaz munkavégzés során sajátítja majd el a munkához szükséges mélységeket, összefüggéseket. Ezért a kiválasztási folyamat során – főleg pályakezdők esetében – nem feltétlenül a tökéletes, minden elvárásnak megfelelő jelöltet választják ki, hanem azt, aki feltételezhetően rövid tanulási időt követően, kis energiaráfordítással, hatékonyan tud működni az adott pozícióban. A terüteleten tevékenykedő cégek egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a munkavállalók fejlődési lehetőségének biztosítására, ugyanis ezzel hosszú távon a fluktuációt is csökkentik. A készségeket tekintve alapvetően két típusú személyiség illeszkedik bele a pénzintézeti környezetbe. Egyrészt a válság óta nagyobb figyelmet szentelnek a sales területre: a fogyasztók bizalma megrendült a bankokban, így az értékesítés nagyobb fókuszt kapott, szofisztikált, letisztult területté vált. Ebből adódóan a pénzintézeteknek szükségük van olyan nyitott, meggyőző személyiségekre, akik sales területen (fiókban vagy központban) megállják a helyüket. Másrészt az analitikus gondolkodásmód elengedhetetlen a bank szféra bizonyos területein, például a kockázatelemzésen belül, ám ez az esetek többségében introvertált személyiséggel társul, ami merőben más, mint egy tipikus értékesítő személyisége.

Van azonban egy harmadik kategória is, mégpedig az előző két típus ötvözete. Egy termékmenedzser általában a marketing, pénzügy és az értékesítés háromszögében dolgozik: komoly számításokkal kell alátámasztania, hogy egy-egy terméket milyen irányba vigyenek tovább, hogyan optimalizálják azt. Ön melyik típust személyesíti meg?

 

Milyen elvárásokkal találkozik a jelölt pályakezdőként?

Ha Ön pályakezdő, számítson arra, hogy hatványozottan nézik a személyiséget és a motiváltságot.Mivel ekkor még kevés szaktudást képes felmutatni, fontos szempont, hogy karaktere jól illeszkedjen a szervezeti kultúrába. Nagy előnyt jelent egy-egy pénzintézeti témakörben készült TDK vagy szakdolgozat, szakirányú egyetemi tanulmányok, szakkollégium során adott területen szerzett tapasztalat. Ön rendelkezik hasonlókkal? A legfontosabb, hogy legyen kapcsolódási pont Ön és a szektor között, és már a CV-jében is ki tudja fejezni, hogy honnan hova szeretne eljutni. Az elhivatott hozzáállás igazán vonzóvá teszi Önt!

A legtöbb bank rengeteg energiát fektet gyakornoki vagy pályakezdő programjába, ezeket érdemes számításba vennie, ha ebben a szektorban képzeli el a jövőjét. 1 éves munkatapasztalat alatt még lehet mozogni a különböző területek között. Keresse meg egy tanácsadónkat, vagy egy bankszektorban dolgozó ismerősét, akivel tudnak arról beszélgetni, hogy melyik gyakornoki pozícióból lehet hosszú távú, jól kifuttatható karriert építeni. A szektorban szakértő tanácsadóink elérhetőségei csak pár kattintásnyira vannak Öntől, az álláshirdetéseknél találja: Bank, pénzügyi szolgáltatások álláskínálat | Randstad Hungary

 

Fontos az angolnyelv-tudás?

Pozíciótól függ. A szabályozási környezet nyomon követéséhez elengedhetetlen az angol nyelv ismerete (főként írott formában), ugyanakkor a kereskedelmi bankoknál a szóbeli kommunikáció általában nem hangsúlyos. Ön milyen szintű nyelvismerettel rendelkezik?

Miért érdemes pénzintézetnél elhelyezkednie?

  • Presztízs: A bankárokat a mai napig tisztelet övezi. Ha Ön bankárként dolgozik, jó megjelenésű, öltönyös, komoly emberként gondolnak Önre, és ez minden bizonnyal Önnek vonzó lehet.
  • Kiemelkedő bérezek: Általánosságban elmondható, hogy pénzintézeten belül a piaci átlaghoz viszonyítva kiemelkedő bérezésben részesülnek a dolgozók. Ez a szorosan kapcsolódó és támogató területekre is igaz (IT, controlling, stb.). Gondolja végig, hogy mi számít Önnek munkahely választáskor vagy váltáskor!
  • Karrierépítési lehetőség: A pénzintézetek létszám tekintetében elég nagy szervezetek, esetenként 2000 főnél is nagyobb a foglalkoztatottak tábora. Ilyen nagy cégeknél több fokú ranglétrán lehet előre haladni. Ha bízik a karrierépítésben és előrelépési lehetőségekben, itt a helye!
  • Új lehetőségek a befektetési bankoknál: Az eddig kereskedelmi bankok uralta Magyarországra új szolgáltató központok jönnek a közeljövőben, ez több munkahelyet ígér a pénzintézeti szektorban elhelyezkedni vágyóknak. Ráadásul a tudomány jelenlegi állása szerint bankokra mindig is szükség lesz, így viszonylag biztos pontot jelentenek a munkavállalók életében.

Milyen kihívások várnak a pénzintézeteknél elhelyezkedő fiatalokra?

  • Konzervatív megjelenés: A pénzintézeteknél különösen adnak a megjelenésre, a róluk élő képre, a bizalom megtartására nagy hangsúlyt fektetnek.
  • Szűkebb átjárás: Egy bizonyos szakmai tapasztalat után olyan tudással rendelkeznek a jelöltek, hogy váltás esetén csak szűk körben, általában konkurens banknál tudják hasznosítani. Érdemes figyelni arra is, hogy az egyes bankok belső szabályozási környezete és folyamataik eltérőek lehetnek.
  • Helyhez kötött: A pénzintézetek sajátos szabályrendszerrel működnek, jelentős eltérések fedezhetők fel a különböző népek pénz-kultúrájában. A pénzhasználat kultúránként eltérő szabályozási környezetet, termékfejlesztési stratégiát szül. Jó példa erre a hitelkártya őshazája, Amerika, ahol már tisztában vannak a termékspecifikumaival, míg itthon lényegesen más megfontolás mentén fejlesztik.

Nézze meg pénzintézeti állásainkat és küldje el jelentkezését, akár ma!