6 tipp a negatív munkahelyi légkör túlélése érdekében.

Mindannyian büszkék vagyunk az általunk elvégzett munkára, ezért törekszünk egy olyan karrier út megtalálására, amelyben úgy érezzük, jók vagyunk és kiteljesedhetünk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy napjaink kivétel nélkül felhőtlenül fognak telni. Mindenki életében elérkezik az a pont, amikor meg kell birkóznia egy negatív munkahelyi légkörrel mindennapjai során, még ha általában úgy is érezzük, urai vagyunk a helyzetnek.


Egy ilyen szituáció nem csak néhány rossz napot eredményezhet számunkra, hanem hosszú távon a boldogságunkat, és a munka iránti lelkesedésünket is letörheti. Mit is tehetnénk? Elkezdjük tudatosan kerülni a negatív hozzáállású kollégáinkat. A legrosszabb az egészben, hogy hiába lennénk többre képesek az elvégzett feladatok tekintetében, a negatív környezet meggátol ebben minket.


Ez esetben sem szégyen új karrierlehetőségek után nézni egy másik cégnél. Azt viszont tudjuk, az álláskeresés hosszú folyamat, így egy ideig ki kell bírnunk ebben a demotiváló környezetben. Erre az időszakra összegyűjtöttünk 6 tippet a biztos túlélés érdekében.


1. ne vegyük személyes támadásnak

Természetesen ezt nem könnyű megfogadni, főleg ha úgy érezzük, néhány kolléga kifejezetten minket szemelt ki magának. A legjobb amit tehetünk, hogy félretesszük az érzelmeket, és megpróbáljuk objektíven szemlélni a helyzetet. Csak akkor lépjünk velük interakcióba, ha kérdeznek, és az energiáinkat összpontosítsuk a munkánkra.


Hiszen ha már azt nem változtathatjuk meg, mások hogyan viselkedjenek a környezetünkben, a saját reakcióinkat és válaszainkat csakis mi irányíthatjuk.


2. ne féljünk kiállni magunkért

Kiborulni az egész iroda előtt nem csak rossz fényt vet ránk, de a rosszakaróinknak is újabb lehetőséget ad, hogy lejárassanak a felettesek és az egész cég előtt. De ha mégis úgy érezzük, hogy muszáj mondanunk valamit, ne féljünk kiállni magunkért, csak ügyeljünk arra, hogy mindezt higgadtan, összeszedetten és ne az egész iroda előtt tegyük.


3. kommunikáljunk a vezetőinkkel

Persze, tisztában vagyunk vele, hogy egy menedzser bevonása nem mindig a legideálisabb forgatókönyv, és mások számára úgy tűnhet, nem vagyunk képesek a saját konfliktusaink megoldására.


Azonban felettesünk elsődleges feladata, hogy megszüntesse az akadályokat, és biztosítson minden jellegű segítséget munkánk elvégzése érdekében. Egy jó vezető mindig szán időt arra, hogy meghallgasson, és megtegyen mindent annak érdekében, hogy a munkakörnyezet egy barátságos és biztonságos zóna legyen minden dolgozó számára.


4. szabjuk meg a határokat

Nem minden esetben csak a kollégákkal kerülhetünk konfliktusba, az is előfordulhat, hogy épp a felettesek okozzák a problémát. Irreális célokat tűznek ki, és elvárják, hogy 15 órányi munkával végezzünk egy nap alatt.


Beszéljünk velük, mondjuk el nekik, hogy értékeljük a lehetőségeket, melyeket terementenek számunkra, azonban a határidők betartása nehézséget okoz. Mondjuk el pontosan hogyan tudnának segíteni abban, hogy be tudjuk fejezni a feladatokat időben. Irányítsuk a beszélgetést a saját elvárásainkra, és magyarázzuk el, hogyan tudnánk még többet kihozni az elvégzett feladatokból. A beszélgetés után küldjünk egy rövid összefoglalót, hogy mindig visszakereshető legyen, miben is állapodtunk meg.


5. törődjünk magunkkal

A negatív környezet hosszútávon rengeteg stresszt okozhat, amely csökkenti a teljesítményt és az önbizalmat is. Amire ilyenkor igazán szükségünk lehet, az egy nagy adag pozitivitás. Próbáljunk meg a munkahelyen és a magánéletben is vidám, boldog emberekkel körülvenni magunkat.


Gondoskodjunk magunkról, nem csak lelki, de testi értelemben is. Együnk egészséges, finom ételeket, aludjuk ki magunkat, sportoljunk sokat. Próbáljuk meg elfelejteni, mennyi munka vár ránk odabent, és a hétvégét mindig szenteljük magunkra, a barátokra, a családra, és használjuk ki az időnket egy kis feltöltődésre.

 

6. vonjuk le a tanulságot, és ne féljünk továbblépni

Ironikus, de mégis, később egy rossz munkahelyi tapasztalat képes minket emlékeztetni arra, hogy milyen szerencsések vagyunk jelenlegi helyzetünkben. Ezek után biztos hogy nem fogjuk a kedvességet készpénznek venni, és hálásak leszünk a csapatunk és vezetőink támogatásáért. Nézzük a jó oldalát, egy negatív munkahelyi tapasztalat megtanít minket túlélni a rázós helyzeteket, és felismerni egy olyan szituációt, amikor eljön az idő, hogy továbblépjünk.


Annak érdekében, hogy visszatekinthessünk ezekre a negatív tapasztalatokra, tudnunk kell, sosem kötelező egy olyan munkakörnyezetben maradnunk, ahol nem érezzük jól magunkat, és nem látjuk a problémák lehetséges megoldását. Frissítsük fel az önéletrajzunkat és küldjük el toborzási tanácsadónknak. Keressünk fel állásportálokat, nézzük végig a kínálatot, hogy megtaláljuk a megfelelő karrierlehetőségeket. Az elkövetkező interjúinkra való tekintettel törekedjünk arra, hogy megőrizzük a jó hírnevünket, amelyről szeretnénk, hogy ismerjenek leendő munkaadóink. Így tökéletesen készen állunk majd, amikor a lehetőség, amelyre oly régóta vártunk, végre elérkezik.

 
< vissza az előző oldalra