A Randstad Hungary Kft. 2010 márciusában indította el új, innovatív szolgáltatását, a Randstad Toborzót, mely a HR-szolgáltatók körében egyedülálló lehetőség arra, hogy a vállalat partnerei díjmentesen hirdethessék álláslehetőségeiket a Randstad weboldalán, közvetlen hozzáférést nyújtva az adott pozícióra jelentkezők pályázati anyagához.
A Randstad küldetése, hogy a munkaerőpiac kezdeményező szereplője legyen és annak pozitív formálásában aktívan közreműködjön, ahogy szlogenje is kifejezi: "shaping the world of work", azaz „formáljuk a munkaerőpiac világát”. Ehhez szeretnénk hozzájárulni új szolgáltatásunkkal is, elősegítve, hogy a munkaadók és az álláskeresők könnyebben egymásra találjanak. A Randstad Toborzóval mind a munkaadók, mind a munkakeresők számára pluszt tudunk nyújtani HR-szolgáltatóként. A Toborzó kiváló felület például gyakornoki programok hirdetésére, illetve azoknak a vállalatoknak is támogatja munkáját, akik első körben maguk szeretnék betölteni nyitott pozícióikat, igény esetén pedig bármikor a Randstadhoz fordulhatnak munkaerő-közvetítői vagy –kölcsönzési megbízásaikkal. Mivel az oldalra az hirdetések egy előzetes szűrőn mennek át, az álláskeresők olyan minőségi állásokat találnak weboldalunkon, melyek a Randstad hirdetéseihez hasonlóan megbízható hátterű és a fehér foglalkoztatás mellett elkötelezett vállalatok által kerülnek kiírásra.
A Randstad Toborzót indulása óta az elmúlt négy hónapban 67 hirdető vállalat vette igénybe, valamennyi gazdasági szegmenst képviselve. Az összesen meghirdetett 106 állásra közel 1500 pályázó érkezett, és több állásra ezen a felületen sikerült megtalálni a keresett munkatársat.
Hebling Péternek, a Deloitte Zrt. Senior HR Koordinátorának pozitív tapasztalatai vannak a Randstad Toborzóval. „Időhatékony, könnyen kezelhető és gyors a rendszer. Folyamatosan igénybe vesszük a szolgáltatást, jelenleg hatodik alkalommal hirdetünk a Toborzón. Mi elsősorban a támogató területekhez kapcsolódó keresésekhez használtuk, itt nagyon hatékonynak és eredményesnek bizonyult. A várakozásainkhoz képest jóval nagyobb számú jelentkezés érkezett, és sokan eljutottak a végső körös interjúig, sőt egy esetben a kiválasztott munkatársat is ezen a csatornán találtuk meg.” – osztotta meg velünk a szakember.
Az UNION Biztosító képviseletében Schwardy Laura, HR munkatárs nyilatkozott a rendszerről, eddigi benyomásaikról. „Én annak a generációnak vagyok a tagja, amely nagyon közel áll az internethez és egyéb elektronikus szolgáltatáshoz, ezért nagyon örültem, hogy a Randstad elindított egy ilyen lehetőséget. Abszolút előnye az, hogy nagyon logikusan van összeállítva, könnyű kezelni és rendkívül áttekinthető az oldal. Maga a hirdetés kihelyezésének folyamata is sokkal gyorsabb, mint más toborzási eszközök esetében. Szeretem, ha valami gyorsan és hatékonyan működik, ez nagyon megkönnyíti az én munkámat is. A HR egyik törekvése az, hogy minél kevesebb időt kelljen adminisztrációval tölteni, és ez a felület abszolút ezt szolgálja. Kiváló, professzionális dolgot sikerült kitalálnia a Randstadnak, én mindenképp fogom használni a jövőben is.”
Csiba Lívia, a Copy General HR vezetője szintén elégedett volt a lehetőséggel. „Meg voltam elégedve a Randstad új szolgáltatásával, az ingyenes hirdetési lehetőségek közül ezt találom a legjobbnak, mert jól követhető, szerkeszthető és elég sokan nézik. Tetszik maga a design is, látszik, hogy egy komoly cég áll a szolgáltatás mögött. Nagyon hasznos, hogy látom, hányan nézték meg a hirdetést és hányan jelentkeztek, illetve hogy le tudom zárni a pozíciót, ami által automatikusan kapnak visszajelzést a jelentkezők. Az eddig meghirdetett álláshirdetésekre elég sok jelentkezőnk volt, így tudtam válogatni a beérkezett pályázatok között. Épp a napokban adtam fel egy újabb hirdetést, és biztos, hogy a jövőben is folyamatosan fogom használni a Randstad Toborzót.”

A Randstad Toborzóhoz július 1-től egy nyereményjáték kapcsolódik, melynek keretében minden Randstad Toborzón hirdető vállalat esélyes egy többnapos professzionális tréning megnyerésére a Krauthammer Magyarország szervezésében. A Krauthammer 1971 óta már 16 országban nyújt tanácsadáson alapuló tréning és coaching szolgáltatásokat és garantál résztvevőinek hosszútávon fennmaradó hatékonyságnövekedést.A nyereményjáték 2010. szeptember közepéig tart, a nyertest a 2010 szeptemberében megrendezésre kerülő szakmai fórumunkon sorsoljuk ki. (A képzések 2010 októberétől indulnak.)
A szolgáltatásról és a nyereményjátékról további információkat találhat a Randstad Toborzó oldalán.
Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is a Randstad Toborzó felhasználói* között üdvözölhetjük!
* A szolgáltatást a Randstad nem tudja felajánlani fizikai munkaerő toborzására és szolgáltató központok (BSC, SSC) számára.